Blake Livelyt nem fogadja be a Reynolds család
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ryan Reynolds anyukája nem bírja elviselni a fia kedvesét Blake Lively, sőt egyenesen egy igazi dívának tartja.


Egy párkapcsolatnál a legnehezebb meggyőzni a jelölt édesanyukáját, hogy végre elfogadja, a pici fia felnőtt és van önálló véleménye. Nos, ez a Reynolds családnál sem megy másképp. Sajnos nem Blake Lively javára, hiszen az anyósjelölt, Tammy ki nem állhatja a Gossip Girl sztárját.
„Tammy egy olyan nővel szeretné látni Ryant, akinek nem a karrierje az első, hanem a család. Úgy gondolja, hogy a fia választottja pontosan úgy viselkedik, mint egy igazi díva. Ráadásul Tammy azt szeretné, hogyha gyermekük lesz költözzenek Kanadába, hiszen az sokkal biztonságosabb, mint New York. Viszont Blake-et a nagyvároshoz köti a munka, és nem utolsó sorban imádja a taxival teli várost – nyilatkozta a Star magazinnak egy bennfentes – Ráadásul Tammy félti Ryant egy újabb csalódástól!”
Miután Blake végighallgatta az anyósjelölt mondandóját, felállt az asztaltól, kiviharzott az ebédlőből és visszament a hotelba. Később pedig tudatta barátjával, hogy a látogatás maradék pár napjában pihenni szeretne a szállodában. Ezzel Tammy szavaival élve „még jobban bebizonyította, hogy egy igazi díva.”
Úgy fest, Blakenek sok dolga lesz Ryan anyukájával, hogy megpuhítsa a szívét, hiszen mindketten teljesen mást szeretnének. De vajon mi lesz Ryannal? Reméljük azért nem kell választania a két hölgy között.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Persze, hogy van beceneve!