Magyarországot is meghódítja Rafaela doktornő
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Life Network július 2-án műsorára tűzi a Rafaela doktornő című telenovellát, amelynek főszerepében Scarlet Ortiz látható.


Július 2-án új sorozat indul a Life Networkön. A Rafaela doktornő című széria minden hétköznap 20 órától varázsolja el a nézőket, akik pedig ebben az időpontban lemaradnának az epizódokról, azok másnap 15 órától megnézhetik az ismétlést.
A csatorna a kezdés előtt egy különlegességgel is készül a leendő rajongóknak: június 29-én, 20 óra 30 perckor ugyanis levetítésre kerül egy dokumentumfilm, amelyben megnézhetjük, hogyan készült a széria. Természetesen ezt is ismétlik majd, méghozzá július 2-án, 15 órakor.
A történet szerint Rafaela egy gyönyörű fiatal rezidens, aki az apja által vezetett kórházban kezd el dolgozni. Mivel törvénytelen gyerek, ezért a főorvosnak és a feleségének is a terhére van, ugyanis félnek az esetleges botránytól. Jose Maria, a csélcsap nős orvos sem örül új kolléganőjének, ugyanis szívesebben látná a nőt inkább az ágyában, mint orvosi köntösben. A fiatalok között azonban több alakul ki, mint egyszerű vonzalom…
A széria főszerepében az a Scarlet Ortiz látható, akit évekkel ezelőtt a Családban marad című sorozatban szeretett meg a közönség, de láthattuk még a Betty, a csúnya lány néhány epizódjában is. Partnerét Jorge Poza alakítja.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Összehozta a családot a diagnózis.
Megtörte a csendet a színésznő.
Kiderült, kivel randizik a színésznő.
Az énekesnő premierjén járt.
Az énekesnő erről nyilatkozott.
Elmondta a véleményét a sztár.
Új szerelemre talált.
Segített az énekesnőnek a híresség.