Starity

Carly Rae Jepsen a 90210-ben is dalra fakad

2012. július 12. 00:12   |   Szerző: Coco Selly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 26 éves kanadai sztár ősszel, a 90210 című sorozatban is színpadra lép majd.

hirdetés
Carly Rae Jepsen a 90210-ben is dalra fakad

A napokban rengeteg CW csatornás sorozat vendégszereplőjéről hullott le a lepel. A következő a sorban Carly Rae Jepsen, akit a 90210 című sorozatban láthatunk viszont ősszel.

Az énekesnő rögtön az ötödik évad nyitóepizódjában bukkan majd fel. Carly Adrianna Las Vegas-i fellépésén fogja előadni dalát, azonban a show kínos véget ér, hiszen Tate-Duncan kisasszonyt (Jessica Lowndes) értesítik egykori szerelme, Dixon súlyos balesetéről, így képtelen lesz befejezni koncertjét.

„Amikor először meghallottuk a dalát (Call Me Maybe), rögtön beleszerettünk, majd fel is használtuk a tavalyi évad fináléjában – nyilatkozta Patti Carr és Lara Olsen, a sorozat vezető producerei. – Úgy gondoljuk, ő egy izgalmas művész, és örülünk, hogy újra magunkénak tudhatjuk a dalt, ezúttal valódi előadásban, az évad premier epizódjában.”

A 90210 a Gossip Girllel együtt, október 8-án startol az Egyesült Államokban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek