Starity

Lindsay Lohannel játszik Ashley Tisdale?

2012. július 13. 12:12   |   Szerző: Lady Suzy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ugyan még hivatalosan nem jelentették be, de már folynak a tárgyalások a Horrorra Akadva 5 másik szereplőjéről, aki nem lenne más, mint Lindsay Lohan.

hirdetés
Lindsay Lohannel játszik Ashley Tisdale?

Mint arról már korábban olvashattunk, a Horrorra Akadva 5. részének egyik sztárja Ashley Tisdale lesz, ám most felmerült még egy híresség neve a listán, ugyanis a rendezők szívesen látnák a szereplők között Lindsay Lohant. Mellesleg nem ez lenne az első eset, hogy a két színésznő valamilyen projektben együtt dolgozik, hiszen több reklám is alkalmazta őket közösen.

A botrányairól és leépüléséről híres Lindsay, úgy tűnik, ismét jó irányba indult meg, hiszen szerepet kapott a Gleeben, valamint megkapta a lehetőséget, hogy ő alakítsa a tavaly elhunyt Elizabeth Taylort. Egyelőre a horrorsorozat 5. részéről még folynak a tárgyalások.

„A megbeszélések már megkezdődtek Lindsay Lohannel kapcsolatban, a rendező is beszélt már vele, de szerepet nem írtak neki – egyelőre” – mesélte egy bennfentes.

A film premierjét 2013 áprilisára ígérik, a forgatások pedig idén szeptember elején kezdődnek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek