Starity

Katie Holmes nem engedi többé designer ruhákban járni lányát

2012. július 21. 09:09   |   Szerző: SugarGirl

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Katie Holmes a válást követően új szabályokat vezetett be. Katolikus leányiskolába fogja járatni Surit, szigorúbban fogja nevelni és már méregdrága designer darabokat sem hordhat a hétköznapokon.

hirdetés
Katie Holmes nem engedi többé designer ruhákban járni lányát

Egy hónapja sincs, hogy Katie Holmes bejelentette, öt év házasság után elválik férjétől, Tom Cruise-tól, máris hivatalosnak ítélték a válást, és azt is megtárgyalták, hogy Katie kapja egyetlen közös gyermekük,a hatéves Suri felügyeleti jogát. Most, hogy már egyedül anyja neveli a kislányt, a színésznő súlyos változatásokat akar véghez vinni Suri életében.

A hírek szerint, Katiet mindig zavarta, hogy férje vallása miatt sok dologban korlátozza, azonban az utolsó csepp akkor telt be nála, mikor Tom lányukat egy szcientológiai kiképzőtáborba akarta beadni. Holmes ekkor döntött úgy, hogy elhagyja férjét, majd mindenféle óvintézkedésbe kezdett, sőt, elvileg még Tom exnejével, Nicole Kidmannel is kapcsolatba lépett, akinek két örökbefogadott gyermekét Cruise szintén elküldte ebbe a táborba, ahonnan visszatérve már nem voltak hajlandóak szóbaállni Nicole-lal.

A sajtó mindig is szeretett azon csámcsogni, hogy a pár mennyire elkényezteti Surit, azonban a különválással ennek vége. Katie elhatározta, hogy embert nevel lányából, ezért elsőként beiratta egy katolikus leányiskolába, és elhatározta, hogy sokkal szigorúbb lesz csemetéjével. Most pedig elárulta, mi lesz a következő lépés: nem hagyja, hogy Suri méregdrága designer ruhákat hordjon a mindennapokban.

Suri sosem szenvedett hiányt a divatos darabokban, mindig megvoltak neki a legnagyobb divattervezők legújabb kreálmányai, sőt, fiatalkora ellenére még a legstílusosabb nők közé is beválaszották. Háromévesen már magassarkúkban láthattuk tipegni az éppen hogy járni tudó kislányt, és a dolog azóta sem változott sokat. Katie most véget vet ennek, hiszen állítása szerint mindig Tom halmozta el a lányt ajándékokkal, és ez most sincs másként.

„Katie minden designer darabot elajándékoz, mióta New Yorkban élnek Surival. – mondta a színésznő egyik barátja a Reveal magazinnak – Valamint próbálja levetetni az összes cég listájáról, ahonnan ingyenes ajándékokat küldtek neki, hogy cserébe nyilvános viselje termékeiket. Tom még mindig folyton ajándékokat küld Surinak, de Katie rendszeres visszaküldi őket. Neki más elképzelései vannak a neveléséről.”

Talán nem is árt, ha Suri végre megtapasztalja, hogy milyen, ha nem kap meg mindent, amit szeretne, és hogy így is lehet teljes életet élni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek