Starity

Vádat emeltek a Justin Biebert üldöző fotós ellen

2012. július 26. 11:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Justin Biebert üldöző egyik fotós akár egy évre is rács mögé kerülhet, a Los Angeles-i ügyészség ugyanis vádat emelt a néhány héttel ezelőtti eset miatt.

hirdetés
Vádat emeltek a Justin Biebert üldöző fotós ellen

Vádemeléssel folytatódott a néhány héttel ezelőtt kipattant botrány – tudta meg a TMZ. A hónap elején tíz autós jelentette fel a 101-es főúton padlógázzal száguldozó Justin Biebert, akiről később kiderült, hogy így próbált megszabadulni egy csapat őt üldöző fotóstól.

Az autópálya rendőrség nyomozást indított az eset kapcsán, majd az anyagot a Los Angeles-i ügyész kapta meg, aki most négy vádpontban találta felelősségre vonhatónak a fotóst: a férfi két esetben vétett az anti-paparazzi törvény ellen, egy esetben felelőtlenül vezetett, és egy esetben nem tett eleget egy hivatalos személy parancsának.

Ez az első eset, hogy valakit az anti-paparazzi törvény megsértéséért citálnak bíróság elé, mióta a törvényt megszavazták. A 30 éves Paul Raef, aki szabadúszó fotósként dolgozik, az üldözés alatt végig a megengedettnél nagyobb sebességgel vezetett, szabálytalanul előzött és váltogatta a sávokat, a közlekedés többi résztvevőjét vészfékezésre kényszerítve, és többször a leállósávban is vezetett. Amikor egy rendőrautó megpróbálta megállítani, a férfi egyszerűen figyelmen kívül hagyta a szirénát és a villogót és elhajtott a helyszínről.

A Justin Bieber üldözését követően mintegy fél órával a férfi egy másik incidensnél is felbukkant, a kocsiját a rendőrök azonosították.

Amennyiben elítélik, a fotós egy év börtönbüntetést és 3500 dollár pénzbírságra számíthat.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek