Starity

Film készül a Partiszervíz színész módra című sorozatból

2012. augusztus 12. 11:11   |   Szerző: idone

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2 éve ért véget véglegesen a Partiszervíz színész módra cimű sorozat, ám jelenleg úgy látszik, hogy mégsem felejteték el végleg a szériát, és most filmet késztenek belőe, igy a sorozat szereplői ismét visszatérhetnek sorozatbeli karakteriekhez.

hirdetés
Film készül a Partiszervíz színész módra című sorozatból

A Starz csatorna által sugárzott sorozat, a Partiszervíz színész módra, összesen két évadot és húsz epizódot élt meg. A szériát 2009-ben bocsájtották útra és húsz rész után már nem láttak értelmét folytatni, így a készítők véget vetettek neki. Ám úgy látszik, nem felejtették el végleg, hiszen jelenlegi felállás szerint filmet szeretnének készíteni belőle, mely 2013-ban jelenne meg.

Ha igazak a pletykák, a sorozatbeli színészek ismét visszatérnek karaktereikhez. Ryan Hansen jelenleg is több filmen dolgozik, és gőzerővel építgeti karrierjét. Adam Scott karrierje jelenleg sincs nagy veszélyben, hiszen miután véget ért sorozata, azonnal ajánlatott kapott a Városfejlesztési osztály című sorozat készítőitől, amit nem utasított vissza, ezenkívül filmekben is vállalt szerepet. Lizzy Caplan 2012-ben szerepet kapott a FOX által indított sorozatban, a New Girlben, és több filmszerepet is kapott, Megan Mullally karrierje is a helyén van, hiszen több filmszerepet és sorozatbeli szerepet kapott.

A film kapcsán jelenleg is tárgyalások folynak, hogy megéri-e a vászonra vinni, bár sokan kételkednek, mivel a széria sem volt az egyik legsikeresebb dobás. A film a jelenlegi adatok szerint 2013-ban látna napvilágot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek