Starity

Chad le Clos elfogadta a meghívást a szalagavatóra

2012. augusztus 18. 00:12   |   Szerző: Miss Vettel

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Melanie Olhaus minden bizonnyal az egyik legszerencsésebb lánynak tartja magát, ráadásul okkal: a 17 éves gimnazista nem kisebb embert kért fel táncpartnernek a szalagavatójára, mint Chad le Clos-t, Michael Phelps legyőzője pedig nem utasította vissza.

hirdetés
Chad le Clos elfogadta a meghívást a szalagavatóra

Szerda délután landolt a dél-afrikai küldöttség utolsó Londonból érkező gépe Johannesburgban, többek között Chad le Clos-val a fedélzeten. Az úszóklasszis hatalmas csatában győzte le minden idők legeredményesebb olimpikonját, az amerikai Michael Phelpst, éppen ezért nem túlzás azt állítani, hogy hazája most nemzeti hősként tekint rá.

Nincs ezzel másként a már említett Melanie Olhaus sem, aki akkor szerdán türelmesen várt az olimpiai bajnokra, kezében egy táblával, amin az a kérdés szerepelt, hogy táncolna-e vele Chad a szalagavatón? A kislány így beszélt az ominózus esetről a dél-afrikai Beeld című lapnak:

„Azt mondta, most úgy tudja, hogy éppen itthon lesz, és ha valóban így lesz, akkor eljön velem a szalagavatóra! Nem volt még partnerem, gondoltam, megpróbálom, nincs vesztenivalóm. És Chad annyira csodálatos.″

Az iskola igazgatója szerint is nagyon jó ötlet és lehetőség lenne, ha Chad le Clos megjelenésével megtisztelné a szalagavatójukat. Melanie azonban arra a kérdésre is határozott választ adott, hogy vajon átengedné-e másnak is az ország büszkeségét a bál alatt: „Nem, nem és nem! Csakis az enyém lesz a bálon!″

És íme a videó, amiből megtanulhatjuk Melanie-tól, hogy hívjunk el a szalagavatónkra egy olimpiai bajnokot:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek