Spice Girls - hol tartanak most?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Olimpia záróünnepségén ismét megmutatta tehetségét minden idők egyik legsikeresebb leánybandája. Lássuk, mi történt velük az elmúlt években!
A Spice Girls 1996-ban alakult, de csak 3 évig volt aktív. A csapat 2007-ben visszatért, akkor a jegyek 38 másodperc alatt elkeltek. Most az Olimpia kedvéért léptek újra színpadra. Nézzük, hol tartanak most!
Victoria Beckham – Posh Spice
Utálta az iskolát, csak szerepelni akart, ezért otthagyta az egyetemet és énekelni kezdett. „Nem érdekel ki mit gondol, az én helyem a színpadon van” – mondta akkor. 1996-ban bevállogatták a Spice Girlsbe és ez teljesen megváltoztatta az életét. Több világsztár férfi vetett rá szemet, de ő David Beckhamet választotta, akit négy gyermekkel ajándékozott meg. Ám családanyaként sem tétlenkedett. Saját márkás divatcéget hozott létre, mellyel több millió dollárt keres.
Geri Halliwell – Ginger Spice
Geri volt az első, aki otthagyta a Spice Girlst. Talán zavarta, hogy ő nem kapott annyi figyelmet, mint csapattársai. Szólókarrierbe kezdett, de ez sem jött be igazán neki. 2006-ban megszületett kislánya, Bluebell, akinek hatására mesekönyveket kezdett írni – ezt már több sikerrel.
Melanie Brown – Scary Spice
Mel B a Spice Girls egyik táncosától esett teherbe, s bár 1997-ben összeházasodtak, és egy kislányuk is született, két év múlva elváltak. A táncos bosszúból világgákürtölte, hogy házasságuk exneje műmelle miatt ment tönkre. Mel B Amerikában folytatta karrierjét, ám ismét teherbe esett. Ezúttal Eddie Murphytől. 2007-ben Stephen Belafonte mellett végül megtalálta a boldogságot.
Emma Bunton – Baby Spice
20 évesen válogatták be a Sice Girlsbe. Táncosnő szeretett volna lenni, de a színészet sem állt tőle messze. A Spice Girls-zel lett világhíres, teljesen a zenére hangolódott. Ő is megpróbálkozott szólókarrierrel, de ez neki sem hozta meg a sikert. Így rádió- és tévéműsorokat vezet. Két kisfia született Jade Jones énekestől.
Melanie Chisholm – Sporty Spice
A érettségi után felsőfokú színészkurzusra járt, majd felfigyelt a lánycsapat hírdetésére. Szerencsésen bekerült a Spice Girlsbe és az banda felbomlása után is sikerült a pályán maradnia. Dalszövegíróként, zenészként és üzletasszonként maga dolgozott meg sikeréért. A sikernek viszont ára van, magánélete nem alakult ilyen fényesen. Párjával, akivel 10 évig élt együtt és közös gyerekük is van egy hónapja szakítottak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Feleségül vette szerelmét a zenész.
Ő Bill Kaulitz párja.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Most először nyilatkozott hosszabban.