Starity

Októberben érkezik az új Papa Roach-album

2012. augusztus 30. 10:10   |   Szerző: LadyAly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2010-ben Magyarországot is meglátogató kaliforniai együttes új stúdióalbummal jelentkezik.

hirdetés
Októberben érkezik az új Papa Roach-album

Az 1993-ban megalakuló Papa Roach immáron hetedik stúdióalbumával jelentkezik a rajongók nagy örömére. A lemez a The Connection címet kapta és október 2-án jelenik az Eleven Seven Music jóvoltából. Az albumon közreműködött a Sixx:A.M. vokalistája, James Michael, aki a banda korábbi, Metamorphosis-albumán teljes hosszában közreműködött és a Goldfinger vokalistája, John Feldmann.

A 13 track közül az első kislemez július 24-én látott napvilágot, és már a klip is elkészült hozzá. Az albumon azonban nem kapott helyet az Even If I Could című szerzemény, mely a Bosszúállók című film egyik betétdala.

Az album dalait Jacoby Shaddix írta, mint egy újra felfedezve a Papa Roach alapjait. „Visszamentünk a kezdetek kezdetére, végignéztük a zenekar történetét és valójában azt gondoltam, kreatívan, milyen evolúciókon mentünk keresztül? Amikor elkezdtük, még metal, hip-hop és nu-metal stílusban nyomtuk aztán pop elemeket is hozzá adtunk a zenekarhoz. Szóval ez a korong magába foglal mindent a legelejétől egészen mostanáig. Hip-hoposabb lett és több a billentyű, mint előtte sound loops, textúra – dinamikus, változatos és sebezhető. Ez a Papa Roach. Még soha nem szóltunk jobban” – mondta a frontember.

Az album címével kapcsoaltban Jacoby kijelentette, hogy ez volt az egyik a sok cím közül, mely illik arra, amin a banda keresztülment. „Mi mindig csak visszatérünk – jelentette ki Shaddix. – Amit a The Connection jelent nekünk, az a mi kapcsolatunk a zenével, kapcsolat a zene és a rajongók közt, kapcsolat a színpaddal és a zenénkkel, kapcsolat rajongó és rajongó közt a mai internet, marketing, média világban.”

A zenekar jelenleg is turnézik és végre Európába is elértek. Sajnos Magyarországra idén sem látogatnak el, viszont hozzánk legközelebb, november 30-án bécsben adnak koncertet.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek