Hol tartanak ma az egykori legsikeresebb brit együttesek?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Összeállításunkból megtudhatod, mivel foglalkoznak ma Anglia legsikeresebb együttesei, illetve a csapatok tagjai.
Sorry Seems To Be The Hardest Word, Whole Again, Say It Again – hogy mi a közös a három dalban? Egyrészt az, hogy mindegyik a slágerlisták első helyén landolt, másrészt pedig, hogy mindegyik Angliából származik. Az alábbi összeállításunkból megtudhatod, mit tevékenykednek manapság a szigetország egykor legsikeresebb együttesei.
Atomic Kitten
A Spice Girls után ők voltak a második legsikeresebb együttes Nagy-Britanniában. 1999-ben adták ki első dalukat, a Right Nowt. 2001-ben tagváltás történt: Kerry Katona ment, Jenny Frost jött. 2002-ben, a The Tide Is High című dalukkal lettek igazán sikeresek, egész Európa hatalmas Kitten-lázban égett. A lányok 2004-ben, öt album és megannyi slágerlistás dal után döntöttek az elválás mellett. 2008-ban újra összeálltak, de csak egy dalt adtak ki, ami az Anyone Who Had A Heart címet viselte. Idén tavasszal Natasha Hamilton elmondta, hogy itt az ideje újra összeállniuk, így az Atomic Kitten hamarosan visszatér a zeneiparba, és Kerry Katona is csatlakozik hozzájuk.
Blue
2001-ben robbantak be a köztudatba All Rise című dalukkal, majd ugyanebben az évben megjelent ugyanezt a címet viselő, első albumuk is.
A 2002-es év, akárcsak az Atomic Kitten számára, nekik is nagy sikert hozott: a Sorry Seems To Be The Hardest World című dalukat Elton Johnnal énekelték fel, és a dal hamar a slágerlisták egyik kedvence lett. Ők is 2004-ben döntöttek amellett, hogy jobb, ha külön utakon folytatják, ennek ellenére minden évben jelent meg egy-egy Blue válogatásalbum.
2011-ben indultak az Eurovíziós Dalfesztiválon I Can című dalukkal. A versenyen a 11. helyen végeztek. A tervek szerint ők is idén térnek vissza, hiszen több koncertet is adnak együtt mostanában, és a rajongók hallhatták új dalukat, ami a Hurts’ Love címet viseli. Duncan James nemrég nyilatkozott arról, hogy most már ők irányítják a sorsukat. A tervek szerint az együttes ősszel tér vissza hivatalosan.
Boyzone
Az együttes 1993-ban alakult meg egy meghallgatáson. A legsikeresebbnek az akkor 21 éves Michael Graham, a 19 éves Keith Duff, 17 éves Stephen Gately, a szintén 17 éves Shane Lynch, és a 16 éves Ronan Keating bizonyultak. Első albumuk egy évvel később robbant be a slágerlisták élére, és a Said and Done címet viselte. Ezt követte 1996-ban az A Different Beat, majd két évvel később a Where We Belong. Mindenhol teltházas koncerteket adtak, ám a sikerek csak 6 évig tartottak: 2000-ben a fiúk bejelentették, hogy itt az ideje szünetelni. Ez alatt a tagok szólókarrierrel is próbálkozták, ám csak Ronan Keating volt sikeres egyedül is.
A fiúk 2008-ben azonban újból színpadra álltak, ám egy évvel később az együttes életében egy tragédia történt: Stephen Gately 2009. októberében Mallorcán, nyaralás közben elhunyt. Az együttes utolsó albuma 2010-ben jelent meg Brother címmel, és ezzel a címmel Stephen előtt kívántak tisztelegni.
Girls Aloud
Az együttes az ITV-csatornán induló Popstars: The Rivals nevű tehetségkutatóban alakult 2002-ben. Tagjai Cheryl Cole, Nadine Coyle, Sarah Harding, Kimberley Walsh és Nicola Roberts voltak.
Első albumuk 2003-ban jött ki, a Sound of The Underground címet kapta, Angliában a 2. helyig csúszott. Első daluk is ezt a címet kapta, és ez pár hónappal korábban jött ki. Következő albumuk másfél évvel később, 2004. novemberében került a boltok polcaira. 2005-ben jött ki még egy albumuk, valamint ebben az évben Cheryl férjhez ment választottjához, Ashley Colehoz. A koszorúslányok természetesen a Girls Aloud tagjai voltak. Akkor még úgy tervezték, hogy elkészítik negyedik stúdióalbumukat, ám egy évvel később egy Greatest Hits albumot adtak ki.
A következő lemezre se kellett sokat várni: 2007-ben robbant a Tangled Up, valamint a lányok egy jótékonysági rendezvényen is felléptek. Utolsó albumuk a 2008-as Out Of Control volt, ami novemberben jelent meg. 2009-ben nyertek egy díjat is: a Brit Awardson az együttes a Legjobb kislemezért járó díjat vihette haza. A hírek szerint,akárcsak az Atomic Kitten, a Girls Aloud is visszatér!
Precious
Az együttes sajnos csak két évig volt akítv, 1998-tól 2000-ig. Alapító tagjai az ex-Atomic Kitten Jenny Frost és Sophie McDonnell voltak, majd az együttes kibővült Lousie Roseal, Anya Lahirival, és Kalli Clark-Sternberggel. Első dalukat 1999. májusában adták ki. A dal címe Say It Again, és hatalmas sikert aratott Angliában, ezzel a dalukkal ugyanis indultak az Eurovíziós Dalfesztiválon is, amit meg is nyertek. A következő kislemezre közel egy évet kellett várni: 2000-ben kiadták a Rewindot.
Első és egyetlen albumuk 2000. novemberében került a boltok polcaira, Precious címmel, az utolsó kislemezük pedig egy héttel az első album előtt. Pár héttel később feloszlottak.
Sugababes
A lánycsapat talán a legtöbb tagváltáson átesett együttes a szigetországban. Az együttes 1998-ban alakult, és akkor még Keisha Buchanan, Mutya Buena és Shioban Donaghy alkották. 2000-ben jelent meg első lemezük, majd egy évvel később a japán turné közben Shioban gondolt egyet, és dobbantott: az új tag Heidi Range személyében egy évvel később érkezett meg. Az első albumuk az új taggal az Angels With Dirrty Faces címet kapta. Mutya két évvel később hozta világra első gyermekét, így ismét új tagváltás következett: az újdonsült anyuka helyére Amelle Berrabah érkezett.
Ekkor már csak Keisha volt az egyetlen eredeti tag, ám hamarosan ő is kiszállt az együttesből. Pontosabban kirúgták, mert állítólag Amellet terrorizálta. Jade Evans váltotta Keishat, és nem sokkal később beperelték az együttest: Mutya úgy gondolta, mivel már egy alapító tag sincs, az együttes nem érdemli meg a Sugababes nevet – a pert meg is nyerte, és most az eredeti trió a visszatérésre készül. A Heidi-Amelle-Jade hármasról a per elvesztése óta nem lehet hallani.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Feleségül vette szerelmét a zenész.
Ő Bill Kaulitz párja.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Most először nyilatkozott hosszabban.