Starity

Christina Aguilera büszke az alakjára

2012. szeptember 05. 09:09   |   Szerző: amileroable

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ahogy azt a legújabb kislemezéhez forgatott videoklip eddig megjelent képsoraiból is látni lehet, a 31 éves popsztár büszke az alakjára. Elég, ha csak egy pillantást vetünk, az Aguilera által viselt testhezálló, fekete, sokat sejtető ruhára.

hirdetés
Christina Aguilera büszke az alakjára

Az énekesnő a Lucky Magazinnak adott legújabb interjújában beszélt arról, mit gondol alakjáról, és hogyan alakult testképe karrierjének kezdete óta

„A kihívás valójában mindig is az volt, hogy túlságosan is vékony voltam, szóval a mostani alakom nekem tetszik, és ezt szeretem is megmutatni.”

A sztár a hozzá hasonló alkatú lányoknak is üzent: „Ha tudjátok, hogyan viseljétek, az a magabiztosság át fog ragyogni mindenen! – mondta, majd hozzátette: Mindig is szerettem öltözködni, színpadiasnak lenni”.

És hogy mi az a divatkellék, ami nélkül a sztár nem tudna élni? Ezek minden bizonnyal Christina Louboutin cipői lennének, melyekről úgy gondolja, azok a világ legszexisebbjei.

Az énekesnő jelenleg is még cím nélküli albumán dolgozik, mely az első lemeze lesz a 2010-es Bionic óta. A magazinnak adott interjújában a következőket mondta: „Ha tetszett a Fighter című számom, akkor szeretni fogod az új albumomat. Mint egy 30-as éveiben járó nő, lelepleztem a függetlenségemet, és jó móka volt ezt felfedezni az új dalokban.”

Aguilera egy négy éves gyermek édesanyjaként boldog, hogy maga mögött tudhatja karrierjének kezdeti éveit. Akkoriban úgy érezte, folyton ellenőrzik, és hogy egy olyan imidzset próbálnak ráerőltetni, ami nem ő.

„Amikor fiatal vagy, olyan könnyű másoknak rád erőltetni dolgokat. Ott volt például két nő, akik a lemezkiadó cégnél dolgoztak, és folyton azt akarták, hogy úgy nézzek ki, mint egy Barbie baba. Undorító volt!” – szörnyülködött a sztár.

Szerencsére Stripped című albumának megjelenése – mely olyan dalokat tartalmazott, mint a Beautiful vagy a Dirty –, megváltoztatta mindezt. Az album sikeréről beszélve az énekesnő így emlékezett vissza: „21 éves voltam és félelmek nélküli. Tényleg egy nagyszerű fordulópont volt az életemben, hogy egy olyan előadóvá válhassak, amilyen mindig is lenni akartam.”

És most, hogy Aguilera olyan előadóvá vált, amilyen mindig is lenni akart, élvezi, hogy segíthet ugyanebben más énekeseknek a The Voice című tehetségkutató műsorban, amely szeptember 10-én fog visszatérni a tévé képernyőire. „Hatalmas felelősség segíteni másoknak abban, hogy ki tudják fejezni magukat előadóként, és ezt a feladatot nagyon komolyan veszem.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek