Starity

A Csacska angyal kész a családalapításra: 15 gyereket szülne

2012. szeptember 07. 09:09   |   Szerző: FLORAMARILLA

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptember 3-án került megrendezésre Federico Amador filmjének premier előtti vetítése a Buenos Aires-i Abasto Shoppingban, ahová a színészt kedvese, Florencia Bertotti kísérte el. Bátran pózoltak a kameráknak és több interjút is adtak, melyből kiderültek családalapítási terveik.

hirdetés
A Csacska angyal kész a családalapításra: 15 gyereket szülne

A pár egyenlőre még nem gondolkodik az esküvőn, bár Florencia Bertotti elmondása szerint olyan, mintha már házasok lennének. A családalapítás gondolata azonban annál inkább foglalkoztatja őket.

„Fedével 15 gyereket szeretnénk, többször beszéltünk róla” – mondta a színésznő.

„Természetesen Florral szeretnénk szülők lenni, ha rajtam múlna, 15 gyerekünk lenne” - tette hozzá Federico Amador.

Bár nem derült ki, hogy a gyerekeket vagy a gyereknemzést szeretik ennyire, már nem kell olyan sok, hogy teljesüljenek a kívánságaik, ugyanis a színésznőnek már van egy négyéves kisfia, aki előző házasságából született, a színész pedig már kétgyermekes apuka. Biztosan nem kell már sokat várni, hogy első közös gyermekük is megszülessen.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek