Paris Hilton gusztustalannak tartja a meleg férfiakat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Paris Hiltonnak sikerült ismét olyan kijelentéseket tennie, amelyek közfelháborodást okoztak, elsősorban a meleg közösség körében.


Paris Hilton újra a figyelem középpontjába került nem túl diplomatikus kijelentésével, miszerint a meleg férfiak gusztustalanok – írja a TMZ.
Az örökösnő még szeptember 7-én ült be egy New York-i taxiba, ahol a taxisofőr állítólag titokban rögzítette Paris magánbeszélgetését. A botrányhősnő egyik meleg barátjával beszélgetett, amikor szóba került a Grindr, amely az egyik legnépszerűbb meleg közösségi portál, sokan ezen keresztül keresnek társat maguknak.
Hilton válasza a következő volt: „Ehj, a meleg pasik a legkanosabbak a világon. Többségének talán AIDS-e is van... Nagyon félnék, ha meleg pasi lennék... tuti, hogy AIDS-ben halsz meg.”
Paris szóvivője próbálta menteni a menthetőt egy közleménnyel: „Paris Hilton kommentárja azt fejezte ki, hogy bárki számára veszélyes a védekezés nélküli szex, amely életveszélyes betegséghez vezethet. Nem állt szándékában derogáló hozzászólást tenni a melegekről. Paris Hilton óriási támogatója a meleg közösségnek, és soha nem tenne célzottan negatív állításokat bárki szexuális irányultságáról.”
Más kérdés, hogy nem sokan nyugtázták elégedettséggel a magyarázatot, főleg, mivel a védekezés nélküli szex az eltérő neműek között is ugyanúgy járhat életveszélyes nemi betegségekkel, így semmi oka nem volt Hilton kisasszonynak külön kiemelnie a melegeket.
Nem tudjuk, mikor lesz újra szent a béke Paris és a melegek között, mert a homofób kijelentések ritkán válnak bárki javára.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Egy időre jegeli a barátságot.
Váratlan bejelentést tett.