Starity

Megállás nélkül dolgoznak a Nyári lányok

2012. október 01. 15:03   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jővő héten új dallal jelentkezik Nyári Edit és Aliz. A lányokat annyira leköti a munka, hogy magánéletükre szinte semmi idejük nem marad.

hirdetés
Megállás nélkül dolgoznak a Nyári lányok
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A Nyári lányok gőzerővel dolgoznak, aminek eredményeképp jövő héten meg is jelenik legújabb daluk. Természetesen a munka ezután sem áll le, hiszen videoklipet is forgatnak majd hozzá, közben pedig számtalan fellépésre hívják őket, így nem csoda, ha nincs idejük szinte semmire, pláne nem pasizásra.

„A mi életünkben most minden a zenéről szól, ez most egy olyan időszak, amelynek a középpontjában a karrierünk áll. Így bármennyire is szeretnénk, jelenleg nem férne bele egy komoly kapcsolat” – mondta Edit a Blikknek.

A lányokra pedig már ráférne egy kis szerelem, ezt maga Aliz árulta el. „A fellépések és a stúdióban töltött munkálatok rengeteg időt elvesznek, még szabadidőnk is alig van, pedig már mind a kettőnknek hiányzik egy párkapcsolat.”

Ha a szerelmi életükkel nem is, legalább munkájukkal elégedettek és imádják a közös munkát, hiszen egyszerre inspirálják és kiegészítik egymást, így kihozva egymásból a maximumot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek