Ők lesznek az MTV EMA sztárfellépői
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A november 11-én megrendezésre kerülő MTV Europe Music Awarards – csakúgy mint az elmúlt években – idén is sok nagy sztárt vonultat majd fel a színpadon.


Azt bátran kijelenthetjük, hogy a mostani MTV már többet fektet a reality-k forgatásaiba, hiszen a valóságshow-k ellepték a csatornát, ám a Music Television nem szeretné elhanyagolni az eredeti koncepcióját sem, így minden évben nagy szabású zenei díjkiosztókkal kedveskednek a popzene rajongóinak, ahol szinte minden neves előadó megfordult már.
Mint mindig, most is nagy hangsúlyt fektetnek a színpadi koncertélményre, így nem meglepő, hogy olyan előadók lépnek majd színpadra, mint a Muse, Pitbull, vagy az idén egyetlen dallal világsikert arató PSY.
Akik már biztosan fellépnek a díjkiosztó gálán a fentebb említett nevek mellett:  Alicia Keys,  Taylor Swift, The Killers,  Carly Rae Jepsen, Rita Ora és a No Doubt.
Azt se felejtsük el, hogy akár egy magyar együttes, a 30Y is színpadra léphet a frankfurti Festhalléban, ugyanis a hivatalos honlapon október 30-ig a EMA Worldwide Act kategóriában lehet szavazni a magyarországi forduló nyertesére, így talán a pécsi bandának is lesz esélye megmutatni a világnak, hogy mit tudnak – ez csak rajtatok, azaz a szavazókon múlik!
Az idei MTV EMA-gálára november 11-én este kilenc órakor kerül majd sor a németországi Frankfurtban, a házigazda a világhírű német modell, Heidi Klum lesz és a jelölteket illetően is nagy show-ra számíthatunk.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.