Starity

A Green Day előrehozta albuma megjelenését

2012. november 08. 17:05   |   Szerző: eszti29

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A zenekar 2013 elejéig minden koncertet lemondott, viszont lemezsorozatuk harmadik része még idén kijön.

hirdetés
A Green Day előrehozta albuma megjelenését

A Green Day az összes 2012 és 2013 elejére tervezett koncertet visszamondta, ugyanis az énekesnek, Billie Joe Armstrongnak, dühkitörése miatt jövő évig még elvonón kell maradnia.

Billie Joe még szeptemberben került egy klinikára, miután a Las Vegas-i iHeartRadio nevű fesztiválon egyórás koncertjüket 25 percre csökkentették és az énekes hevesen reagált, káromkodni kezdett majd összetörte a gitárját. A zenész ezt követően elvonóra került, de eleinte nem lehetett tudni, milyen függőség miatt részesül gyógykezelésben, később azonban az együttes dobosának, Tré Coolnak volt felesége elmondta, hogy Armstrong Las Vegasban végig ivott, miután csaknem egy évig egyáltalán nem fogyasztott alkoholt.

„Az időzítés nyilvánvalóan nem a legtökéletesebb, de jelenleg Billie Joe egészsége a legfontosabb – írta Mike Drint basszusgitáros a zenekar hivatalos weboldalán, majd hozzátette – Örömmel mondhatjuk, hogy Billie Joe jól van. Köszönjük a rengeteg támogatást, a sok jókívánságot – alig várjuk, hogy találkozhassunk veletek".

hirdetés

A zenekar azonban a rajongók kárpótlásául lemeztrilógiájuk harmadik almubának, a ¡Tre! megjenésének dátumát előbbre hozták. A korong eredetileg 2013. január 14-én jött volna ki, de a rajongók már december 11-én kezükben tarthatják az új albumot. „Rosszul érezzük magunkat amiatt, hogy le kellett mondani a turnét, így, hogy kárpótoljuk rajongóinkat, a tervezettnél korábban nyújtjuk át számukra az új lemezt.” – írta Tré Cool az előbbi közlemény folytatásában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek