Starity

Alexander Skarsgård is esélyes Christian Grey szerepére

2012. november 09. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alexander Skarsgård svéd nyugalommal kezelte a standard.co.uk kérdéseit terveivel kapcsolatban.

hirdetés
Alexander Skarsgård is esélyes Christian Grey szerepére

Alexnek most érkezett el a téli szünet kezdete, ami nem csoda, hiszen egész évben keményen dolgozott, több projekten is.

Nem volt könnyű éve Alexandernek, ugyanis ahogy halad az idő, egyre felkapottabb lesz, egyre több szerepre kérik fel. Nemrég fejezte be a Hidden című thriller forgatását, amely miatt rövid idő alatt hatalmas súlyvesztésre adta a fejét – többek között erről is faggatták.

– Az elmúlt két hónapot Andrea Riseborougval töltötted egy óvóheyen a Hidden forgatása kapcsán. Milyen volt?
– Intenzív: lövések, kosz és hamu vett körül bennünket, emellett pedig kelkáposzta-diétán voltam, ami elég extrémnek nevezhető. Csak egy kis protein mellé és víz. Most izgatott vagyok, hogy New Yorkban lehetek, emellett pedig annyit eszek, mint egy ló.

– A Lara Stone-nal készített Calvin Klein-parfümreklám nagyon érzéki lett. Élvezted a forgatást?
– Nagyon vad volt és lebilincselő. Egy várbörtönben forgattuk rengeteg nedvesség és bőr társaságában, szóval nagyon szexi lett.

– Ha már szóba került a nedvesség és a bőr: azt csiripelik a madarak, hogy te is esélyes vagy Christian Grey szerepére A szürke ötven árnyalata című filmben. Hízelgő vagy sértő számodra?
– Persze, hogy hízelgő, habár nem olvastam egyik könyvet sem, így nem tudom megmondani, hogy érdekel-e avagy sem. Azt szeretném látni, hogy miért ilyen sikeres.

– Melyik illat emlékeztet a gyerekkorodra?
– Nem túl szexi, de volt egy kolbászgyár közel az otthonunkhoz, Dél-Stockholmban, és még mindig emlékszem a szagra, miközben minden reggel iskolába mentem. Nem egy finom, jól átsütött kolbász illata volt…

– Leszámítva a The Bridge és a The Killing című tévésorozatokat, szerinted mi Skandinávia legjobb exportcikke?
– Azt kell mondjam, hogy a pacemaker, sok jót tett az emberiségért.

– Elegük lesz valaha az embereknek a vámpírokból?
– Nem tudom. Kérdezz meg 58 évesen, amikor már vége a True Bloodnak.

– Milyennek láttad Lady Gagát amikor együtt forgattátok a Paparazzit?
– Az volt az első albuma akkoriban, és nagyon különleges volt, nem az a lány volt, akit az emberek manapság ismernek. Úgy értem, akkor kb. 17 éves lehetett, és azt sem tudtam, ki ő. A videóban kilököm az erkélyről, majd visszajön és megmérgez, elég viccesen hangzik.

És ha már a True Blood szóba került: Alex karakterét, Eric Northmant beválasztották az HBO top 5 rosszfiújának listájába a True Blood-os szerepe miatt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek