Starity

Halle Berry nem költözhet a lányával külföldre

2012. november 12. 12:12   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíróság azt az ítéletet hozta, hogy az amerikai színésznő nem viheti ki a lányát az országból.

hirdetés
Halle Berry nem költözhet a lányával külföldre

Halle Berry anyatigrisként próbálja védeni a négyéves lányát, Nahla-t a kameráktól, ezért úgy határozott, hogy Los Angelesből Franciaországba költözik a gyermekével – abba az országba, ami a vőlegénye, Olivier Martinez szülőhazája és ahol a paparazzikra vonatkozó törvények sokkal szigorúbbak. Úgy tűnik, hogy ez nem fog sikerülni, ugyanis pénteken a bíróság nem adta meg az engedélyt. A TMZ szerint a bíró a kislány édesapját, a modell Gabriel Aubryt támogatja, aki ellenezte a költözést.

A 46 éves Berry és a 36 éves Aubry 2010-ben szakított, öt együtt töltött év után. A válás nagyon keserűen zajlott és csak tavaly sikerült végre megegyezniük a feleknek. „Soha nem Nahla miatt veszekedtünk – mondta Berry az ”Extra„-nak. – Mindketten tudjuk, hogy egy gyermeknek mindkét szülőjére szüksége van. De azt akarom mondani, hogy néha egy pár elér egy határt. A bíróságra és bíróra volt szükségünk, hogy segítsenek rendezni a kényes ügyeinket, és boldog vagyok, hogy végre elérkeztünk erre a szintre.”

A „Cloud Atlas” színésznője gyakran mondogatja, hogy a los angelesi paparazzi fotósok olyan aggresszívak, hogy az már veszélyes. A fotósok gyakran Nahla iskolájánál várakoztak és akkor döntött úgy, hogy Franciaországba kell költözniük, miután májusban egy fotóssal találkozott össze a lánya iskolai előkészítőjén.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek