Lana Del Rey új kislemeze a Cola lesz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő november 13-án jelentette meg Born to Die című nagylemezének kibővített változatát az Egyesült Államokban. Az újrakiadás első kislemeze a Ride volt, melyhez több mint tízperces videoklip készült, a második pedig a hírek szerint a Cola című szerzemény lesz.


A 2012-es évben Lana Del Rey neve megkerülhetetlen lett, januárban érkezett meg Born to Die című albuma, melynek még idén ki is adta nyolc számmal kibővített változatát. Az újrakiadás november 13-án jelent meg, Paradise címmel. Az első kislemez a szeptember végén érkező Ride volt, melyhez egy tíz percnél is tovább nyújtott kisfilm készült, melyben Lana határtalan szabadságáról mesélt.
Most az énekes-dalszövegírónő a korong második kislemezének kiadására készül, a választás pedig a Cola című dalra esett. Del Rey ezt az információt meg is erősítette a Just Jarednek, és a dalhoz minden bizonnyal videoklip is készül majd a közeljövőben.
A szám egyértelműen az album legnagyobb felhajtást kiváltó szerzeménye, emlékezetes nyitósora („My pussy taste like Pepsi Cola”) miatt. A Paradise előzeteseinek kiadásakor mindenki felfigyelt a meglehetősen bizarr hasonlattal kezdő részletre, így órák leforgása alatt Lana legnépszerűbb dalszövege lett, az eredetileg Pussy címmel rendelkező számé. A Video Games énekesnője később egy interjúban azt is elárulta, hogy a szerzeményhez az ihletet barátja, a skót Barrie-James O'Neill adta, aki gyakran mondogatta neki a dal nyitósorát.
A kritikusokat kissé megosztotta a szám, sokan a perverz dalszöveget kifogásolták, sokak szerint, pedig a dal túlságosan is emlékeztet Lana korábbi szerzeményeire. Viszont a szám körül kialakult hatalmas hájp miatt, a Cola kislemezként való kiadása mindenképpen érthető.
Del Rey nemrég azt is elárulta, hogy a Paradise-ról a Cola mellett a Bel Air a kedvence, melyhez egy promóciós videó is készült már. Továbbá azt is elmondta, hogy – az új kislemezhez hasonlóan abszurd szövegű – Gods & Monstersből pedig mindenféleképpen szeretne egy kisfilmet Anthony Mandler rendezésével, aki a Ride és a National Anthem videoklipjeiért felelős.
Lana Del Rey most megjelent albumának új szerzeményei egyébként a Born to Die stílusát viszik tovább, talán még depresszívebb és sötétebb formában. A Paradise egyelőre jól szerepel az iTunes-listákon, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában is top 10-es a lemez.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.