Starity

Elizabeth Banks másodszor is anya lett

2012. november 20. 17:05   |   Szerző: szavy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színésznő saját honlapján tette közzé, hogy immár két gyermek boldog anyukája, ugyanis ismét egy kisfiúval bővült a családja.

hirdetés
Elizabeth Banks másodszor is anya lett

Elizabeth Banks és férje, Max Handelman néhány napja kétszeres szülők lettek. Az örömhírt a 38 éves színésznő jelentette be honlapján, miszerint másfél éves kisfia, Felix kistestvért kapott Magnus Mitchell Handelman személyében.

A színésznő második gyermekét – Felixhez hasonlóan – szintén béranya hozta világra, mivel Elizabeth többszöri próbálkozás után sem tudott teherbe esni.

„Ahogy Felix, úgy Magnus is béranyától született. Ez a tapasztalat minden várakozást felülmúlt, nagylelkűségre és hálára tanított minket, valamint egy olyan kapcsolatot hozott létre, ami egy életre szól. Hálás vagyok a családnak és barátoknak is, akik végig támogattak minket, emellett annak az intézménynek is, ami mindezt lehetővé tette. Semmi sem ér fel azzal az örömmel és izgalommal, amit akkor éreztünk, mikor második gyermekünket köszönthettük” – nyilatkozta a kétszeres anyuka a People magazinnak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek