Starity

A 30 Seconds To Mars ízelítőt adott a készülő albumból

2012. december 02. 16:04   |   Szerző: HunEchelon

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

December 1-je ismét kiemelkedő nap volt a 30 Seconds To Mars rajongói számára. Az együttes tagjai a VyRT.com oldalon élő adásban mutattak részleteket a készülő dalaikból, és adtak akusztikus koncertet. De lássuk, mi történt még...

hirdetés
A 30 Seconds To Mars ízelítőt adott a készülő albumból

Az eseményt – melyet 'VyRT MARS Laboratory II'-nak neveztek el – hetek óta népszerűsítették közösségi oldalaikon. Nem ez volt az első alkalom, hogy bepillantást engedtek a lemezkészítés kulisszatitkai mögé. Ennek egyik példája a többszörös díjnyertes dokumentumfilmjük, az Artifact, illetve hasonló közvetítések szemtanúi lehettünk már az elmúlt évben többször is. Ám mindezektől függetlenül a rajongóik minden alkalommal izgatottan várták, hogy kedvenceik hírt adjanak magukról. Az új dalok meghallgatása mellett Jared külseje is izgatta a nézőket, hisz nemrég kezdte új filmje forgatását, melyben egy transzvesztita férfit alakít. A szerep kedvéért tetőtől talpig megszabadult a nem kívánt szőrzeteitől (beleértve a szemöldökét is), illetve az utóbbi hetekben számtalan képet posztolt magáról, jobban mondva női „alteregójáról”, Rayonról.

A közvetítés a Leto-házban került megrendezésre, ahol az együttes egy saját stúdiót rendezett be magának. Itt vették fel a 2009-ben megjelent This Is War lemezüket is, illetve a legújabb albumon is itt dolgoznak. A műsor hivatalosan – magyar idő szerint – este 11-kor vette kezdetét, a már jól megszokott pálmafa nyitóképpel, mely a VyRT-közvetítések egyik szimbólumává nőtte ki magát. Ezt követően bepillanthattunk a hangbeállásba, melynek középpontjában az együttes gitárosa, Tomo állt. Jared mikrofonjának beállítása mellett gondosan ügyelt arra, hogy szellemes megjegyzéseivel, sztorijaival szórakoztassa a már online figyelő közönséget, később pedig az idősebb Leto fivér, Shannon is csatlakozott hozzá.

Kisvártatva az együttes frontembere is megjelent a képen narancsszínű ponchójában, gitárral a kezében, és kezdetét vette az akusztikus koncert. A 30 Seconds To Mars tagjai mellett vonós hangszeres zenészek is szerephez jutottak, illetve egy furcsa, vegyvédelmi ruhába bújt kórus is közreműködött. Az Alibi és a Closer To The Edge mellett egy új dalrészletet is előadtak. A dalok között az együttes tagjai felszabadultan nevettek és beszélgettek, érezhető volt, hogy minden rendben van a házuk táján. Egy régi „ismerős” is betoppant a koncertre, egy kismajom, aki a Rippley névre hallgat. Ő az egyik korábbi közvetítésen is szerepelt, akit a rajongók azonnal a szívükbe zártak.

Az este egyik különlegessége volt, hogy a közvetítés jegyvásárlói közül egy valaki személyesen is részt vehetett a Los Angeles-i eseményen. A szerencsés nyertes egy ohiói lány volt, Ciara, akit szintén bevontak a műsorba. Nem csak Ciara nyert, ugyanis Jared két másik rajongóval is skype-olt, akik Brazíliából és Luxemburgból kapcsolódtak be.

Ezt követően átvonultak a stúdióba, ahol az este legizgalmasabb eseménye következett: részleteket mutattak új, félkész dalaikból. Egyelőre nehéz megmondani, hogy milyenek is a dalok, egy biztos: ismét újítottak a hangzásukon. Újabb ízelítő következett, ám most nem zene, hanem videó formájában. Egy kisfilmet mutattak be a készülő turnéfilmjükből. Dubai kalandjuknak lehettünk szemtanúi, mely egybe esett Shannon születésnapjával.

A következő nagy dobásuk pedig nem más volt, minthogy megmutatták a sorrendben már harmadik „Évkönyvük” egy példányát, melynek tartalmát rajongóikkal együtt szerkesztik. A könyv tartalmaz turnéfotókat, rajongói fotókat, illetve mindent, ami az előző turnészezonban történt mind a 30 Seconds To Marsszal, mind pedig a rajongóikkal.

A közvetítést 1-2 perces szünetek tarkították, amíg az online közönség ismét csodálhatta a pálmafás képet, illetve amíg a srácok át nem vonultak a következő helyszínükre. A visszakapcsolás után a Leto-ház kertjében találtuk magunkat, ahol nem más üldögélt, mint maga a Télapó… a kissé részeg Télapó. Úgy tűnik, hozzájuk hamarabb érkezett meg, mint a világ többi pontjára. Ez volt az egyik elterelés, a másik viszont az volt, amikor Tomo asszisztálásával Joel a varázsló fantasztikus trükkökkel kápráztatta el a nagyközönséget. Hogy Joel kicsoda, és hogy került oda, senki sem érti, de ez volt a kisebb meglepetés, a nagyobb furcsaság inkább az együttes kinézetét illette. Tomón egy hatalmas rózsaszínű szemüveg volt, Shannon valamiféle hajóskapitánynak érezte magát, Jared pedig a nem létező arcszőrzetetit pótolta. Ekkor érezték úgy, hogy válaszolnak a rajongók kérdéseire, melyet már hetek óta gyűjtöttek. Így hát választ kaphattunk többek közt arra, hogy kinek melyik a kedvenc karácsonyi dala, mi a titka Shannon kávéjának, hogy Jaredet mi inspirálja az új dalok írásakor, illetve megtudhattuk, hogy újra szeretnék megrendezni a The Summitot. Nem feledkezhettek meg arról sem, hogy az elmúlt hetekben számtalan új turnédátumot is nyilvánosságra hoztak, melyek a jövő nyarat érintik. Ennek köszönhetően fel is sorolták őket, köztük pedig a július 3-ai soproni Volt Fesztivál-os időpontot is.

Ha már a kertben voltak, úgy döntöttek, pillecukrot sütögetnek vendégükkel, Ciarával. A jó hangulatú sütögetés közben Jared felhívta a nagyközönség figyelmét, hogy az Instagramon és a Twitteren várják a képeket és üzeneteket a közvetítésről. Erről egyébként folyamatosan informálta őket Jared asszisztense, Emma is. Így hát Jared kapott az alkalmon, és különböző világméretű twitteres trendtopikba való bejutásért cserébe újabb dalrészleteket ígért, illetve azt, hogy leveszi szemüvegét, mellyel addig a nem létező szemöldökét próbálta takarni. Hivatalos közleményeik után ismét úrrá lett rajtuk a bulihangulat, ugyanis egy mariachi zenekar bukkant fel. Jó hangulatban, énekelve és táncolva tértek vissza a házba.

Ismét előkerültek a hangszerek és néhány gyönyörű dallal ismét elkápráztatták a nézőket. Elhangzott a Kings And Queens, a This Is War, illetve a Was It A Dream? című nóta. Végül pedig felfedte az egyik új dalának címét is, mely az Up In The Air címet kapta, és melyből énekelt néhány sort. Jared kissé beteg volt az este folyamán, de ettől függetlenül a lehető legtöbbet próbálta kihozni a hangjából. Ekkor kapta a hírt Emmától, hogy néhány perc leforgása alatt trend lett a korábbi felhívásaiból, így teljesítenie kellett az ígéreteit. Elérkezett tehát a pillanat, amikor Jared levette szemüvegét. Saját bevallása szerint (is) ijesztően néz ki szemöldök nélkül.

Második ígéretéhez híven ismét átvonultak a stúdióba, ahol új dalrészleteket mutattak be készülő albumukról. Kifejezett érzékük volt ahhoz, hogy amikor az ember már belemerült volna a zenébe, leállították. Ezt a jelen lévők is szóvá tették. Az este nem fejeződhetett volna be anélkül, hogy a közreműködő zenészekkel és vendégekkel közösen ne csináltak volna képet, ezzel is örök emléket állítva ennek a felejthetetlen estének. És extra meglepetésként Jaredet is felköszöntötték születésnapja alkalmából, habár kissé előre hozták, hiszen hivatalosan csak karácsonykor fogja betölteni a 41-et.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek