Starity

Demi Lovato Simon Cowell csapatával duettezett

2012. december 21. 11:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az X Faktor 20 éves zsűritagja a döntő első estéjén Simon Cowell csapatával, a Fifth Harmonyval adta elő platinalemezes dalát, a Give Your Heart a Breaket.

hirdetés
Demi Lovato Simon Cowell csapatával duettezett

„Elég idegesítő kimondani, hogy a személy akit duettpartnernek választottunk, Demi Lovato – mondta nevetve Simon a hétfői X-Faktor-konferencián. – Egy versenyzője sem maradt a döntőre, ezért úgy éreztem, hogy valamit csinálnia kell. Végighallgattam az állandó kötekedéseit a versenyzőim kapcsán, tény, hogy most én fogom tudni bírálni őt, ó, már alig várom! A viccet félretéve, boldog vagyok, hogy elvállalta. Szerintem sokat fog segíteni a lányoknak, és hálás vagyok ezért! A lányok is nagyon izgatottak miatta.”

A várva várt pillanatra tegnap este került sor. Az elején úgy tűnt, hogy az együttes megismétli a december 5-én nyújtott produkcióját, hisz akkor adták elő először ezt a dalt, de a szám felénél az egyik lány bejelentette a nézőknek: „Komolyan, el sem hiszem, hogy ezt mondom, de kérem, üdvözöljék azt a személyt, akire hihetetlenül felnézünk és annyira csodálatos. Mindjárt sírni fogok. Kérem, köszöntsék Demi Lovatót.”

A produkció végén álló ovációt kaptak a másik három zsűritől, és a mindig kemény kritikáiról ismert Cowell a következőket fűzte Demihez: „Ó, istenem, fáj kimondanom ezt, de szenzációs voltál, Demi Lovato. Fantasztikus.”

Demi és Simon kapcsolata kissé érdekes. A nézőknek úgy tűnhet, hogy nem túlságosan szívlelik egymást a folytonos civakodásaik miatt, de az csak a műsor része, és a szívük mélyén szeretik és tisztelik a másikat.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek