Starity

Hét sztár, akinek meggyűlt a baja a droggal — II. rész

2013. január 19. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A drogok és az alkohol hamar függőséget okoznak, így van ez a sztárokkal is. Íme, az újabb drogfüggő sztárok listája.

hirdetés
Hét sztár, akinek meggyűlt a baja a droggal — II. rész

Előző cikkünkben bemutattunk hét sztárt, akik rabjává váltak a drogoknak, vagy az alkoholnak. Elkészítettük az újabb listánkat.

Nick Carter

Nick igen fiatalon, 13 évesen lett a Backstreet Boys tagja, majd két évvel később lett világhírű az együttessel. Hiába imádták lányok milliói, egy idő után már nem bírta a nyomást, hiszen sokat volt távol az otthonától, ami nem hatott kedvezően az életére. Körülbelül 1998-ban kezdett el drogozni, ami nagyjából egy évtizeden át tartott, és emiatt szívproblémái is lettek. Ekkor jött rá, hogy ha nem változtat, az akár az életébe is kerülhet! A sztár ma már teljesen tiszta!

Aaron Carter

Aaron még fiatalabb volt, mint bátyja, amikor énekes lett: már nyolcévesen saját lemeze volt, szinte az egész világot bejárta turnéi során. Sokan úgy tekintettek rá, mint Nick kicsinyített mására. Egy interjúban elmondta, hogy teljesen tönkretette őt a hírnév. Állítása szerint az anyja miatt is volt ez az egész, akit a pénzvágy hajtott. Aaron a mai napig drogfüggő, így kétséges a visszatérése, amit régóta tervez a mára eladósodott gyereksztár.

A.J.McLean

A másik Backstreet Boy szintén régóta küzd drog- és alkoholproblémákkal: szenvedélybetegségeiről először 2001-ben vallott, amikor a Backstreet Boys feloszlott, A.J. pedig elvonókúrára ment. Azonban később ismét drogozni kezdett: 2011-ben úgy tűnt, veszélyben lesz a Backstreet Boys és a New Kids On The Block közös turnéja, mivel A.J.-nek megint az elvonóra kellett menni. Akárcsak Nick, ő is szerencsésen kijött ebből az időszakból!

The Rev

Már tinédzsernek is balhés, de hatalmas szívű ember volt A rajongók csak annyit tudtak Revről, hogy nem veti meg az alkoholt, ám egy interjú során – ahol szintén drogozott – elmondta, hogy menyasszonya mindig szerzett be neki szereket. Ezt azonban még mindig nem tudta szinte senki, egészen a sztár 2009. december 28-án bekövetkezett haláláig: a halottkémi jelentés szerint alkohol és gyógyszerek együttes fogyasztása okozta a sztár korai halálát.

Macaulay Culkin

Gyerekszínészként kezdte. Akkoriban mindenki imádta őt, de mára igencsak lecsúszott felnőtté vált. Azt nem tudni pontosan, mikor kezdődtek a problémái, de az biztos, hogy 2004-ben már letartóztatták drogbirtoklásért, majd szabadon engedték. Tavaly már annyira kilátástalannak érezte az életét, hogy öngyilkosságot kísérelt meg: túladagolta magát heroinnal. Korábban volt barátnője, Mila Kunis is segíteni próbált rajta, de nem sok sikerrel. Az egykor ünnepelt gyereksztárért rengetegen aggódnak.

Farrah Abraham

A fiatal, életerős Tini mamiről senki nem gondolta volna, hogy valaha is rabja volt a drogoknak. A fiatal lány nemrég beszélt erről egy interjúban. Elárulta, hogy nagyon nehéz időszak volt számára, mikor a lánya, Sophia megszületett, főleg, mert a kislány apja, Dereck két hónappal a baba születése után életét vesztette egy balesetben, és így nem volt támasza sem. Ám hamar rádöbbent, hogy ezt nem csinálhatja tovább, és hamar sikerült leszoknia a káros szenvedélyéről.

Gerard Way

Az énekes alkoholproblémája már tinédzserkorában elkezdődött. Egyszer azt mondta magáról, hogy mindenki úgy ismerte: „a 16 éves srác, aki minden apróságért leissza magát”. Még a gimis évei alatt beleszeretett egy lányba, róla szól a My Chemical Romance I’m Not Okay című dala: a lány megtudta, hogy Gerard szereti, így a magáról és barátjáról készített pornóképeket elküldte a későbbi énekesnek – Gerard ekkor még inkább magába fordult. Később magába fordulása annyira súlyossá vált, hogy drogokhoz is nyúlt. 2004 augusztusa óta azonban tiszta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek