Starity

Pál Dénes lett Magyarország hangja 2013-ban

2013. január 25. 23:11   |   Szerző: Zs

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiderült, ki a jók közül is a legjobb. Óriási show keretében pénteken lezajlott a Voice fináléja, melyet a nézők döntése alapján a tekintetével minden nőt megbabonázó Pál Dénes nyert meg.

hirdetés
Pál Dénes lett Magyarország hangja 2013-ban
Fotó: TV2

Péntek este nagy show keretében került sor a Voice döntőjére. A műsorban a négy fiú és mestereik mellett hírességek, Szulák Andrea, Bangó Margit, Szinetár Dóra, az LGT zenekar, valamint a celebként ismert Dukai Regina is fellépett.

A döntősök Szabó Kimmel Tamás műsorvezetővel közösen előadott dalukkal megalapozták az est hangulatát. Kezdetnek a fiúk duettet énekeltek a sztárvendégekkel. Gájer Bálint – ő volt a jobb – kezdett Dukai Reginával, majd Weisz Viktor Szulák Andreával lépett színpadra. Nádor Dávid Bangó Margittal hengerelte le a közönséget, Pál Dénes Szinetár Dórával adott elő egy szerelmes dalt.

Ezután az énekesek egyénileg adtak elő egy-egy dalt. A sort Weisz Viktor nyitotta, előadását vastapssal jutalmazta a közönség. Őt Gájer Bálint követte, és aratott megérdemelt sikert.Nádor Dávid az énektudásán kívül a dobolási képességét is megcsillogtatta. Végül Pál Dénes varázsolta el a közönség jobbára nőnemű részét.

A versenyzők utolsó fellépésként duetteket adtak elő a mestereikkel. Ennek során kiderült Somló mesterről, hogy ha szónokként nem is, de énekesként még ma is kiváló. Malek Andi és Mező Misi leénekelte a tanítványát, Gájer Bálint pedig legalább olyan jól énekelt, mint mestere, Caramel.

Az örökifjú LGT fellépése adott keretet a műsornak, majd jött az eredményhirdetés.Negyedik helyezett Weisz Viktor, harmadik Nádor Dávid, második helyezett Gájer Dávid, míg Magyarország hangja 2013. évben a nézők döntése alapján Pál Dénes lett.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek