Starity

Justin Bieber elszökne Las Vegasba Zayn Malikkal

2013. január 30. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zayn Malik nem a legszebb napjait éli, nemrég kerültek elő azok a képek, amiken egy másik lánnyal bújt ágyba barátnője helyett. De egy igazi jó barát ilyenkor is támogatja - legalábbis Justin Bieber így gondolja.

hirdetés
Justin Bieber elszökne Las Vegasba Zayn Malikkal

Pár napja röppent fel a hír, miszerint Zayn Malik megcsalta barátnőjét, Perrie Edwardsot. Azóta rengeteg Directioner fenyegette meg a pincérnőt, akivel állítólag az énekes ágyba bújt. Ám most meglepő dolog történt. Az éppen botrányaiban úszó popszenzáció, Justin Bieber nyilatkozott az ügyről.

Justin a Yahoo-val beszélgetett egy rövid interjú erejéig, amiben ez a téma is terítékre került. A fiú nyíltan kimondta, hogy bármin is megy keresztül most Zayn, ő mindig mellette lesz, sőt még ajánlatot is tett Maliknak, hogy együtt szökjenek el a bulik városába, Las Vegasba.

„Én itt vagyok neki, bármin is megy keresztül – ez az, amit a haverok tesznek egymásért. Ha el akar szökni a dolgok elől, akkor abban nagyon benne lennék. Elmehetnénk Las Vegasba egy elveszett hétvégére, és mindentől elmenekülhetnénk. Mindketten hálásak vagyunk, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretnénk, de tudom, milyen rossz érzés, amikor olyanról tud az egész világ, ami nagyon személyes dolog. Te pedig privát életet szeretnél, de jól tudod, hogy ez sosem fog megtörténni – mondta őszintén Bieber, majd folytatta. – Az összes One Direction-tag a haverom, de Zaynnal jövök ki a legjobban. Nagyon gyakran lógunk együtt, és rengeteg közös témánk van. Ő egy nagyon jó srác.”

A fiúbanda rajongói viszont nem voltak ennyire elájulva az ötlettől. Bár Justin már hivatalosan is újra szingli, de Zaynnak van még esélye, hogy együtt maradjon szerelmével.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek