Starity

Stíluskommandó — híres pasik hálójában

2013. február 10. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk első részében néhány olyan férfi sztárt mutatunk be, akik az évek során megtanulták, hogy nem mindig előnyös az, ha maguk választják ki ruhájukat.

hirdetés
Stíluskommandó — híres pasik hálójában

A Twilight-filmek sztárja, Robert Pattinson nem mindig tudta, hogyan is kell megjelennie egy-egy rendezvényen vagy éppen az utcán. 2008-ban több eseményre is szakadtan ment el, gyűrött, izzadságfoltos infekben jelent meg, valamint kócos, ápolatlan hajjal és borostával. Látszólag nem érdekelte a körülötte levő hatalmas felhajtás, sőt, mindent megtett annak érdekében, hogy ápolatlannak tűnjön. Hosszú évek során sikerült némi tapasztalatot szereznie (vagy csak beszerzett egy jó stylistot), de a 2013-as évet remekül kezdte. A rövid haj és az elegáns stílus igazán jól áll neki, jobban, mint a rongyos pólók és átizzadt ingek.

Daniel Radcliffe szintén sokáig járt-kelt az emberek között úgy, hogy cseppet sem adott kinézetére. Mindenféle színű és mintájú ruhát felvett, bármilyen méretben. Az ember inkább gondolta volna róla, hogy egy piás életművész, mintsem egy gazdag és sikeres színész. Ez alatt a pár év alatt ő is rájött, hogy az öltöny jobban áll neki, mint a két számmal nagyobb bundás kabát.

hirdetés

Talán harmadik delikvensünk, Adam Lambert az, aki a legkevesebbszer botránkoztatta meg az embereket furcsa, ízléstelen öltözetével. Nála valóban ritkán fordult elő, hogy nem alkalomhoz illően öltözött, ám akkor tényleg nagyon melléfogott. Az utóbbi időben viszont nem fordult elő vele ilyesmi, lehetséges, hogy rájött arra, nem csak az embereknek jobb ránézni, de még jobban is érezheti magát ízléses ruhákba bújva.

Néha még a hölgyek nagy kedvence, az izmos és sármos Taylor Lautner sem tudta, hol a határ. Ritkán ugyan, de azért megesett, hogy egy-egy alkalom adtán nevetséges volt a megjelenése. Puccos öltönyökkel és nyakkendők hadával szembeszállva jelent meg itt-ott egy laza ingben és farmerban. Ám ahogy a többi srác, ő is rájöhetett, hogy nem mindig előnyös az ilyesfajta megjelenés.

Korunk egyik legszexibb vámpírjának, Ian Somerhaldernek is meggyűlt a baja az öltözködéssel. Néha csak magára kapott egy rongyos pólót vagy egy agyonhasznált inget és farmert. 2008-2009 tájékán igazi mániája volt a sapkaviselés és a középpen elválasztott frizura, ami inkább hasonlított egy színházi függönyre, mint hajra. Sokáig nem érdekelte, hogy milyen a külseje. A tavalyi évben több változáson is átesett, ami a felületes megfigyelőknek nem annyira szemmel látható, mint az igazi rajongóknak. Az új, dögösebb kiadás megérkezett.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek