Starity

30 éve a csúcson: ez Madonna fantasztikus sikertörténete

2013. július 27. 13:01   |   Szerző: mayaa.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő, a díva, a nő, az üzletasszony, az anya - és a pop királynője. Napjaink egyik legnagyobb ikonja idén ünnepli karrierjének harmincadik évfordulóját, ennek alkalmából pedig egy kicsit visszatekintünk a pop nagyasszonyának pályájára a kezdetektől napjainkig.

hirdetés
30 éve a csúcson: ez Madonna fantasztikus sikertörténete

Manapság már szinte nem létezik olyan ember ezen a világon, aki ne ismerné legalább Madonna nevét vagy egy dalt tőle, hiszen a popkirálynőnek is nevezett énekesnő munkásságával sok mindent meghatározott a zene világában, nagy befolyással volt a mai stílusok kialakulására is.

Harminc évvel ezelőtt, július 27-én jelent meg Madge első nagylemeze, ennek alkalmából pedig egy kis összeállítással szeretnénk bemutatni azt, hogy mi is történt vele az elmúlt évek során.

A kezdeti évek

Madonna már fiatalkorában is a világhírnévről álmodozott, 1977-ben New Yorkban próbálkozott táncosnőként, azonban belátta, hogy ezzel nem ér el akkora sikereket, így az énekesi pálya felé vette az irányt, több kisebb próbálkozás után 1983-ban kiadta első önálló lemezét Madonna címmel, amivel egyből berobbant a köztudatba, karrierje rakétastartot vett.

Az album az új hullámnak számító diszkót képviselte és olyan világslágereket tartalmazott, mint például a Holiday, a Lucky Star vagy az Everybody.

Madonna, a tinilányok bálványa és divatikon

A 80-as éveket Madonna valósággal megfertőzte, szinte minden tinilány odavolt a vagány, merész stílusáért, kiegészítőiért, fellépőruháiért és tupírozott, szőke hajáért.

Az énekesnő bártan bevállalta a neccharisnyát, az óriási tüllös szoknyákat, kiegészítők terén pedig a keresztes ékszerek és a rengeteg karkötő volt a kedvence. Lányok és nők milliói másolták a stílusát, egyértelműen meghatározta a harminc évvel ezelőtti divatokat.

Like a Virgin és Material Girl

Egy évvel első lemeze utána megérkezett a második album is Like a Virgin címmel, ami még nagyobb sikert aratott, mint a Madonna, hat hétig vezette a Billboard Hot 100-as listáját, 12 millió példány kelt el belőle. Az album két legsikeresebb dala a címadó Like a Virgin és a Material Girl volt, mindkettőből világsláger lett.

Ebben az évben Madonna volt az egyik fellépője az első MTV Video Music Awardsnak, esküvői ruhájában előadott Like a Virgin dalát az egyik legemlékezetesebb MTV-pillanatok között tartják számon.

1985 is nagy változásokat hozott a popkirálynő életébe, kezdetét vette élete első turnéja, színésznőként is kipróbálta magát több filmben, és ebben az évben, 27 évesen feleségül ment első férjéhez, Sean Pennhez is. Azonban az énekesnő sajnos nem úszta meg ezt az évet botrány nélkül, két magazin is lehozta az 1978-ban készült meztelen képeit, amiket anno a nagy pénztelenség miatt vállalt be. Madonna ezek miatt sosem magyarázkodott, nem bánta meg a fotók kikerülését.

A 80-as évek közepe és vége – az igazi nő

A popsztár a 80-as évek közepe és vége felé kezdte elhagyni régi stílusát és inkább a kifinomultabb nő irányába fordult, elegánsabb ruhákat kezdett el hordani, a sminkek terén is természetesebb lett, sőt még a rövid hajat és a barnát is bevállalta. Stílusát ebben az időben egyértelműen Marilyn Monroe ihlette, sokszor megdöbbentően hasonlított az 50-es, 60-as évek szexszimbólumához.

Harmadik albuma, a True Bule 1986-ban került a boltok polcaira, aminek öt slágerlistás dala is lett, ezek a Live to Tell, a Papa Don't Preach, az Open Your Heart, a True Blue és a La Isla Bonita. Továbbra is szerepelt filmekben, színpadon is játszott, azonban színészi karrierje korántsem volt olyan fényes, mint énekesnői pályája. 1987-ben újra turnéra indult, valamint ebben az évben adták be a válókeresetet, Madonna a karrierjére hivatkozott, 1989-ben pedig végleg elvált Sean Penntől.

1989-ben ismét egy kisebb botrány alakult ki az énekesnő körül, Like a Prayer című klipjét az Egyház nem nézte jó szemmel, hiszen a keresztek és a templom nem fért össze a kihívó ruhákkal és Madonna klipbéli kapcsolatával, amit egy fekete pappal folytatott. Negyedik stúdióalbuma ugyanebben az évben, ugyanezzel a címmel jelent meg, szintén több millió példány kelt el belőle.

A 90-es évek: a provokatív nő egyben üzletasszony

A 90-es éveket Madonna egy filmmel kezdte, Breathless Mahoney szerepét kapta a Dick Tracy című filmben, ennek apropóján pedig kiadta ötödik lemezét I'm Brathless címmel. Az albumon többek közt olyan dalok voltak, mint a Vogue vagy a Sooner or Later, előbbi első helyezett lett több listán, utóbbi Oscar-díjat is nyert. A film forgatása alatt szeretett bele Warren Beattybe, azonban kapcsolatuk csak rövid életű volt.

Még ebben az évben indult Blond Ambition turnéja, ami szintén kivágta a biztosítékot a vallásos körökben, hiszen a koncerteken a kereszténység motívumai mellett a szexualitást is erősen előnybe helyezte, valamint ebben az időben sokat vetkőzött, ezért még a pápa is arra kérte a híveket, hogy ne menjenek el a koncertekre. Madonna ebben az időszakban több férfival is járt, köztük a pornósztár Tony Warddal, vagy a rapper Vanilla Ice-szal, de egyik kapcsolat sem tartott sokáig.

1992-ben belekóstolt az üzleti életbe is, megalapította saját cégét, a Mavericket, ami többek közt lemezkiadással, könyvkiadással és filmek produkciós munkáival foglalkozott. A cég első kiadványa Madonna Sex című könyve volt, ami ismét megbotránkoztatta az embereket, mégis másfél millió példány talált gazdára.

A kilencvenes években egyre csak halmozta a provokatív megnyilvánulásait, a koncerteken, beszélgetős műsorokban, valamint Erotica című lemezén mind-mind a domina nő énjét mutatta meg, azonban ezt a világ annyira nem tudta befogadni, így komoly stílusváltásra volt szüksége. Visszavett a tempóból, lassabb, érzelmesebb számokkal rukkolt elő, és az öltözködése is elegánsabb lett.

Evita, az anyaság és az ezredforduló

1996 Madonna egyik legboldogabb és legsikeresebb évének számított, hiszen megjelent legnagyobb sikernek örvendő filmje, az Evita, az énekesnő egy Golden Globe-díjjal lett gazdagabb, valamint a filmzenét Oscarral és Golden Globe-bal is díjazták.

Ebben az időben kezdett személyi edzőjével, Carlos Leonnal komolyabbra fordulni a kapcsolata, majd októberben megszületett első gyermeke, Lourdes Leon. A kislány születése sok változást hozott az életében, változásai érezhetőek is hetedik lemezén, a Ray of Lighton, ami három Grammyt nyert 1999-ben.

A 2000-es évek eleje is nagy változást hozott az életében, megjelent nyolcadik lemeze Music címmel. Ebben az időben kezdett járni a rendező Guy Ritchie-vel, majd nyáron megszületett első közös gyermekük, Rocco. Még ez év telén házasságot kötöttek.

2001-ben dalt írt a huszadik James Bond-filmhez Die Another Day címmel valamint újabb filmszerepekben láthattuk.

A 2003-as VMA és napjaink popikálynője

2003 tavaszán kiadta kilencedik lemezét American Life címmel, azonban az album nem várt bukást hozott, ez lett Madonna legrosszabb lemeze. Az év egyik legnagyobb eseményének azonban nem ez, hanem a MTV VMA számított, amit még azóta is emlegetnek az emberek. Madge Britney Spearsszel és Christina Aguilerával adta elő a Hollywood című dalt, majd a szám végéhez érve a popkirálynő megcsókolta Britney-t majd később Christinát is. A dolog hatalmas médiaérdeklődést és botrányt váltott ki, még ma is sokan megemlegetik.

A 2000-es évek további felét is munkával töltötte, 2005-ben a Confessions On A Dancefloor, 2008-ban pedig a Hard Candy című lemezei jelentek meg, Sticky & Sweet nevű turnéján pedig még kis hazánkat is meglátogatta 2009-ben.

Magánélete azonban nem alakult ilyen sikeresen, 2008-ban elvált rendező férjétől, és a fital modellel, Jesus Luzzal kezdett járni. Emellett az énekesnő két gyermeket is örökbe fogadott Malawiból, Davidet és Mercyt.

2010-ben lányával divatmárkát alapítottak Material Girl néven, ami nagy népszerűségnek örvend a tengerentúli fiatalok körében. A 2012-es éve is jól alakult, tizenkettedik nagylemeze a MDNA sikert sikerre halmoz, valamint a tavalyi Super Bowl félidejében ő volt a sztárfellépő.

Lehet szeretni, lehet utálni, de az tény, hogy Madonna az egyik legmeghatározóbb alakja korunk zenéjének, stílusaival mindig divatot tudott teremteni és még így az ötvenen felül is kirobbanó formában van, ami igazán elismerésre méltó. Boldog harmincadik évfordulót, Madonna!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek