Márciusban jön Namie Amuro új kislemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jövő hónapban jelenik meg a J-Pop királynőjének, Namie Amurónak a 38. kislemeze Big Boys Cry / Beautiful címmel, és a napokban közzétették a borítóképet is.


Január 25-én írták ki Namie Amuro hivatalos Facebook-oldalára, hogy hamarosan egy új dalt hallhatunk az énekesnőtől, mely címe Big Boys Cry. Nos, nem kellett sokat várniuk a rajongóknak, mert 27-én jött egy 13 másodperces ízelítő a számból, 31-én pedig bejelentették az új kislemezt, ami a Big Boys Cry / Beautiful címet kapta.
A Big Boys Cry egy fülbemászó dallamú, pop dance dal, míg a Beautiful egy fantasztikus balladára sikeredett. Mindkét számot felhasználják a Kose Esprique kozmetikai márka népszerűsítésére. Február elsején tették közzé a 35 éves énekesnő új Kose Esprique-reklámját, melyben a Big Boys Cry hallható, a beautifulos reklám pedig már tavaly november vége óta látható.
A tegnapi nap folyamán pedig felkerült az új kislemez borítója is, hogy ezzel is még jobban felcsigázza az emberek érdeklődését. Az új korong március 6-án kerül a boltok polcaira. Arról egyelőre nincsenek információink, hogy készülnek-e videoklipek. Mindenesetre Namie február 23-án Tajvanban, március 16-án Hong Kongban, április 27-én pedig Szingapúrban fog koncertezni az Asia Tour keretei között.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Tegnap volt az első meghallgatás.