Starity

Thandie Newtont molesztálták tinikorában

2013. február 17. 10:10   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Mission Impossible 2 sztárja nemrégiben sokkoló bejelentést tett: a karrierje kezdetén egy hollywoodi rendező molesztálta.

hirdetés
Thandie Newtont molesztálták tinikorában

Csodálatos, ismert és sikeres – de a brit színésznő, Thandie Newton múltjában akad egy sötét fejezet, mert a most 40 éves nőt állítása szerint a karrierje kezdetén molesztálták.

Évekig nem beszélt erről a fájdalmas élményéről, de nemrég egy, a CNN riporterének, Max Fosternek adott interjújában kiöntötte a szívét a „One Billion Rising“ nevű nemzetközi kampány keretében, ami a nők elleni erőszak elleni harcra hívja fel a figyelmet. Elárulta, hogy 16 éves korában egy szereplőválogatás alatt molesztálták.

„16 évesen éppenhogy kikerültem az internátusból, és ott ültem a szereplőválogatáson – mesélte. – Mindent elmondtak nekem, hogyan kell játszanom, hogyan kell beszélnem, mit takar a szerepem, milyen dolgokat kell ott tennem.” Az újságíró kérdésére, hogy molesztálták-e, egyszerűen annyit felelt, hogy „Igen“. Akkor még nem tudta, hogyan kellett volna reagálnia, hiszen a molesztálás egy professzionális területen, munka közben történt.

hirdetés

Két évvel később Thandie Newtons sorsa megismétlődött: 18 éves korában egy próbafelvételen is molesztálták. „Rajtam kívűl két másik ember is volt a szobában. A rendező és az asszisztensnője. A rendező megkért, hogy szétterpesztett lábakkal üljek, így a kamera a szoknyám alá láthatott, és azután fel kellett emelnem a lábaimat. Mielőtt elkezdtem mondani a szövegemet, el kellett képzelnem, hogy jól érzem magam egy férfival, és hogy milyen lenne ezzel a személlyel szeretkezni.”

Ismét a ”munkahelyén„ történt az eset. „Mégis arra gondoltam: »Ez teljesen nevetséges, miért kellene ezt megtennem? De itt van a rendező és a segédje, így nem lehet semmi baj.«” Hogy ezzel mégiscsak volt valami baj, arra Thandie Newton csak három évvel később jött rá, amikor megtudta, hogy a rendező, akit nem akar megnevezni, videóra vette a jelenetet, és levetítette a bizalmas barátainak. "Egy olyan videót, amiben a saját testemet simogatom és a kamera a szoknyám alatt filmezett.“ Erről egy brit producertől értesült, aki látta a videót, és egy cannes-i partin be is számolt róla.

1998 óta a színésznő boldog házasságban él a producer Oliver Parkerrel, és két gyermeket nevelnek, de még mindig nem hagyta maga mögött a fájdalmas eseményeket. Az, hogy a „One Billion Rising“ kampány keretében mégis a nyilvánosság elé tárta a történteket, nem lehetett könnyű lépés – ezzel viszont remélhetőleg számos sorstársának segíteni fog.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek