Starity

Ismét feloszlott a Girls Aloud

2013. március 21. 17:05   |   Szerző: Lady Suzy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit együttes nemrég állt össze újra 10. évfordulójuk alkalmából, ám tegnap turnéjuk utolsó állomásán újból elbúcsúztak rajongóiktól.

hirdetés
Ismét feloszlott a Girls Aloud

Cheryl Cole, Nadine Coyle, Sarah Harding, Nicola Roberts és Kimberley Walsh együttese, a Girls Aloud 2002-ben alakult, majd viharosan váltak Nagy-Britannia legközkedveltebb lánybandájává. Az együttes 2009-ben úgy döntött, szüneteltetik a közös zenélést, és szólókarrierbe kezdenek. Közülük kétségtelenül Cheryl érte el a legnagyobb sikereket, neki összesen három stúdióalbuma jelent meg, míg Nadine, Kimberley és Nicola csak egy-egy saját koronggal rukkolt elő.

2012 végén egy rövid időre újból összeálltak 10. évfordulójuk alkalmából, és kiadták Ten című albumukat, valamint turnéra indultak Anglia és Írország területén. Az utolsó állomáson, Liverpoolban azonban végleg búcsút mondtak egymásnak, és megköszönték a rajongóik folyamatos támogatását.

„Kedves Alouderek. Csak szerettünk volna teljes szívünkből megköszönni mindent. Ez a kirándulás egy csodálatos élmény és tökéletes lehetőség volt, hogy megháláljuk támogatásotokat, mely egy évtizede töretlen. Ez messze meghaladja minden álmunkat, és reméljük, örökké a szívetekben élünk, és emlékezni fogtok, hogy az álmok valóban ragyognak. A szeretetetek és a támogatásotok örökké velünk marad, de most eljött az idő, hogy az együtt töltött időknek búcsút mondjunk. Szeretünk titeket” – ezen szavakkal búcsúztak a lányok az együttes hivatalos Twitter-profilján.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek