Starity

Nemzeti szégyennek kiáltották ki Biebert a kanadaiak

2013. március 31. 14:02   |   Szerző: rek4

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy kanadai napilap nyíltan támadja hasábjain keresztül az énekest, nemzeti szégyennek nevezve őt, ráadásul a német államapparátussal is meggyűlt a baja.

hirdetés
Nemzeti szégyennek kiáltották ki Biebert a kanadaiak

Justin Bieber nemcsak szomszédait zavarja, már saját szülőföldje is ellene fordul! A kanadai The Globe and Mail lap tisztázta, ha nem változtat viselkedésén, kitagadják.

„Justin egy nemzeti szégyen!” – ezzel a főcímmel járta körbe a kanadai boltokat az újság, amely március 26-án jelent meg. A szerző azt bírálta, hogy Bieber még a reptéren is félpucéran mászkál, írva: „Szegény kölyök, a milliói ellenére egy pólót nem engedhet meg magának!”

Amberly tovább folytatja: „Ez a gyerek, bevallom, óriási reményeket fűztem hozzá, de egy nemzeti szégyenné válik.” Azt mondja, azért, mert valaki nagykorú, nem jelenti azt, hogy felnőtt is, így kéri az énekest, viselkedjen felelősségteljesen.

Ezt követően – mintha nem lenne elég, hogy eddig folyamatosan cikkeztek róla –, még a német államapparátussal is meggyűlt a baja: épp szerette volna elhagyni a müncheni repteret, hiszen nemrég egy apró megállót tartott európai turnéja során, csakhogy az apró kísérője némi aggodalomra adott okot. Bieber majmát, a kis Mallyt lefoglalták, ugyanis bennfentesek szerint az énekes nem szerezte be a szükséges papírokat csuklyás majmocskája számára.


data.whicdn.com

A Német Vámhatóság müncheni repterének szóvivőjének jelentése szerint egy utas – akit nem kívántak megnevezni – a csütörtöki nap folyamán egy élő majommal landolt a reptéren. Az állat, melyet a továbbiakban elkoboztak, a hivatalos jelentés szerint továbbra is egészséges. Az emberszabásút Bieber ajándékba kapta a 19. születésnapjára, és a tervek szerint elkísérte volna őt a turnéra.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek