Starity

Könyvek, melyeket betiltottak

2013. április 11. 14:02   |   Szerző: Kazuo

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eszünkbe juttot-e már, hogy az a bizonyos könyv, amit a kezünkben tartunk nem-e volt/van betiltva egyes országokban a témája miatt? Hihetetlen, de a következő cikkünkben négy olyan művet fogunk nektek bemutatni, amelyeknek nagy része mára már óriási hírnévnek örvend.

hirdetés
Könyvek, melyeket betiltottak

J. K. Rowling: Harry Potter

Minden embernek ismerősen csenghet a híres varázsló, Harry Potter neve, akit egy angol nő, J. K. Rowling álmodott meg. A könyvet később meg is filmesítették.

2001-ben egy csapat lewistoni szülő összegyűjtötte az összes, városban megjelent Harry Potter-könyvet és elégették azokat. Érdekes és megbotránkoztató tettüket azzal magyarázták, hogy a könyv az erőszakot, a boszorkányságot és az ördög gonosz tevékenységét hirdeti az olvasók számára.

Bár ekkor még a varázslóvilágról szóló mű még nem örvendett olyan nagy sikernek, mégis sikerült elég sok ellenzőt összegyűjtenie, akik ugyanerre az okra hivatkozva betiltatták a könyveket.

Voltaire: Candide

Gimnáziumi tanulmányainkból ismerhetjük ezt a művet, melyet mai napig Voltaire legkiválóbb alkotásaként tartjuk számon.

E klasszikus szatíra nem kegyelmezett semminek és senkinek sem: kigúnyolta a hadsereget, a filozófusokat, részben az egyházat és magát az optimizmust is. A könyv egyik mondata, az „Együk meg a jezsuitát. Faljuk fel!” azonnal szállóigévé vált az olvasók körében.

A Genevai Nagytanács és Párizs vezetősége a megjelenés után nem sokkal betiltotta a könyvet, azonban ennek ellenére egy év alatt több mint 30 ezer példányt adtak el belőle. 1930-ban a Harvardtól is elvették az amerikai hatóságok a meglévő példányokat. Végül 1944-ben az U.S Post Office követelte, hogy vegyék le a legnagyobb könyvkereskedésnek, a Concord Booksnak a katalógusából.

Maya Angelou: Tudom, miért énekel a madár a ketrecben

Maya Angelou az 1970-es regényével igen-igen magára haragította a cenzorokat, mivel a művében túlságosan is őszintén írt a rasszizmusról és a szexről. A valósághű ábrázolásmód annak is betudható, hogy Mayát nyolcéves korában brutálisan megerőszakolta anyja akkori párja.

Az Amerikai Könyvtári Szövetség a XXI. század ötödik legkihívóbb könyvének könyvelte el, és több helyen is tiltólistára került.

Takami Kósun: Battle Royale

A XXI. század Legyek urájának titulált mű eleinte hatalmas port kavart Japánban a túlzott erőszak miatt, ezért a cenzorok feketelistára helyezték Takami Kósun művét. Tiltólista ide vagy oda, a könyv még mai napig is hatalmas sikernek örvend, többen is megfilmesítették, mangát is készítettek belőle, egyre csak bővül a rajongótábora, és a világon szinte mindenhol hozzá lehet jutni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek