Starity

Mila Kunis lett az FHM legszexibb nője

2013. május 02. 15:03   |   Szerző: Lady Suzy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az FHM olvasói idén is szavazhattak interneten keresztül, kit is találnak legszebbnek a női sztárvilágban. A dobogó felső fokát Mila Kunis foglalhatta el.

hirdetés
Mila Kunis lett az FHM legszexibb nője

A tavalyi lista első helyén – mindenki nagy meglepetésére – az N-Dubz egykori énekesnője/rappere, Tulisa Contostavlos állt, ám az idei listán megfosztották képzeletbeli koronájától. Az internetes szavazás keretei között az olvasók bárkire szavazhattak, akit szépnek, tehetségesnek vagy éppen szexinek találnak. A 100-as lista tegnap került fel a magazin hivatalos weboldalára.

Nem lepődtünk meg, mikor megláttuk Mila Kunis nevét az első helyen, hiszen a gyönyörű színésznő szinte minden ehhez hasonló listán legalább a top 10-ben helyet kap, tavaly például a kilencedik volt. Továbbá azon sem hökkentünk meg, hogy közvetlen a második helyen napjaink legsikeresebb énekesnője, Rihanna áll, mögötte szorosan pedig Helen Flanagan – aki egyébként brit színésznő.

A listán egyébként Selena Gomez a 32., Kim Kardashian a 38., Cher Lloyd az 52., Perrie Edwards az 55., Kristen Stewart pedig a 91. A teljes lista az FHM oldalán megtekinthető, most pedig nézzük meg a top 20-at:

  1. Mila Kunis
  2. Rihanna
  3. Helen Flanagan
  4. Michelle Keegan
  5. Kelly Brook
  6. Kaley Cuoco
  7. Pixie Lott
  8. Kate Upton
  9. Cheryl Cole
  10. Georgia Salpa
  11. Tulisa Contostavlos
  12. Taylor Swift
  13. Jorgie Porter
  14. Rosie Jones
  15. Rita Ora
  16. Katy Perry
  17. Megan Fox
  18. Mollie King
  19. Beyoncé
  20. Jennifer Lawrence

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek