Starity

Erdei táborban produkálta magát Rubint Réka lánya

2013. május 05. 10:10   |   Szerző: Rekala777

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Édesanyja nyomdokaiba lépett Schobert Lara, ugyanis egy osztálykiránduláson mini alakreform órát tartott, ahogy anyjától látta.

hirdetés
Erdei táborban produkálta magát Rubint Réka lánya
Fotó: Facebook

Rubint Réka nyomdokaiba lépett lánya, Lara, aki már meg is tartotta élete első óráját. Nemrégiben kiderült, Lara imád korcsolyázni, teniszezni és énekelni is – ezt nemrég be is mutatta, hiszen jelentkezett Az Ének iskolájába, ahol sajnos nem jutott be a legjobb 16 közé.

Lara nem volt elkeseredve, azt mondta, jövőre is megpróbálkozik vele, addig is gyakorol. Emellett a sport is nagyon közel áll a szívéhez, hiszen egy erdei táborban tartott osztálytársainak alakreform órát.

„Lara 3 napos erdei iskolai programon vett részt, ahol saját elhatározásából »Alakreform« edzést tartott az osztálytársainak. A tanító nénitől kapott fotókat nézve, nem kímélte a lelkes kis csapatot. Annyira büszke vagyok rá! Talán egyszer majd folytatja, amit én elkezdtem... amiért élek, amiben hiszek: a mozgás, testet-lelket összetartó és felemelő erejében...” – írta ki Facebook-oldalára a büszke anyuka.


Fotó: Facebook

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek