Starity

190 kilósra akar hízni, hogy híres legyen

2013. május 10. 16:04   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már több mint száz kilót nyom az a Los Angeles-i lány, aki a legkövérebb szépség címre pályázik.

hirdetés
190 kilósra akar hízni, hogy híres legyen
Fotó: Barcroft

A 23 éves Tammy Jung azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 190 kilósra hízik, így ő lehet az internet Nagy Szépsége – számolt be a Mirror.

A lány nem volt mindig túlsúlyos, sőt: egy csinos, egészséges, vékony tinilány volt, aki csőszárú farmert viselt és röplabdázni járt a barátaival. Azonban már több mint száz kilót nyom az internetes hírnévért, és reméli, hogy így képeit és videóit minél több pénzért el tudja adni.

A lány ötezer kalóriát fogyaszt naponta, még azt is megengedi a barátjának, hogy egy csövön keresztül olvasztott jégkrémet nyomjon le a torkán – ennek eredményeként egy hét alatt hat kilót szed fel. Szinte nem is mozog – otthonról dolgozik, a számítógép előtt. Azt vallja, hogy az evéstől boldog lesz, így minden nap sült csirkét, fánkot és sajttömböket fogyaszt, hogy a lehető leggyorsabban elérje az álomsúlyt.

Az orvosok felhívták a lány figyelmét arra, hogy ezzel az életmóddal az életével játszik, viszont a lány barátja szabályosan diktálja belé az ételt, így nem csoda, ha nem figyel a szakértők tanácsaira.

„Sosem voltam boldogabb, és semmi sem állít meg, hogy elérjem az álmom. Nem tartozik senki másra, az evés boldoggá tesz. Sok pénzt keresek, amit imádok, és még többet akarok. Amíg ez érdekel, addig nincs olyan, hogy valami túl sok és túl nagy.”



Már több mint 100 kiló a régen karcsú lány // Fotó: Barcroft

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek