Starity

Demi Lovato depressziós és kleptomániás

2013. május 11. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Demi Lovato annyira nyugodtnak és vidámnak tűnik nap mint nap, hogy nehéz elhinni, amit bevallott Ellen DeGeneresnek.

hirdetés
Demi Lovato depressziós és kleptomániás

Nem rágja a körmeit, nem dobol a lábával, őröknek sem kell kísérgetniük félve egy esetleges pánikrohamtól. Semmilyen tünetét nem mutatja a depressziónak, pedig bipoláris zavarral küzd, és erről nyíltan beszélt legutóbb Ellen DeGeneresnek.

„Hallottad te is, hogy mániás depresszióval küzdök. Szóval gyakran váltogatom a hajszínem” – vallotta be Demi a műsorban viccelődve, mire Ellen megkérdezte, milyen gyakran jár fodrászhoz, és milyen színű frizurát újított már. Ez már majdnem Demi ötven árnyalata, hiszen volt már fekete, barna, vörös, narancs, rózsaszín és kék is.

Ellen figyelmeztette, hogyha így folytatja, a végén egyszerűen magától le fog esni. Demit persze nem ez aggasztja leginkább. Vallomásai közt szerepelt az is, hogy kleptomániás – hotelpárnatolvajként írja le magát, ugyanis nem bír ellenállni: ha egy szállodában alszik, késztetést érez arra, hogy ellopja a párnát.

„A párna tiszta, mondjuk. Mindig tiszta. Mindig.. öhm, mindig... lopok. Elviszem a párnákat a hotelből, ahol éppen megszállok.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek