Starity

Bonnie Tyler bánja, hogy nem lehetett gyereke

2013. május 11. 17:05   |   Szerző: bazsi888

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bonnie Tyler egy igazi energiabomba. Számtalan helyen megfordult már a világban és rengeteg interjút adott. Most azonban egy egészen bensőséges, egy meghatóan őszinte vallomást tett.

hirdetés
Bonnie Tyler bánja, hogy nem lehetett gyereke

A brit rocklegenda javában készül az Eurovíziós Dalfesztiválra és nemrég egy teljes napot szentelt sajtótájékoztatókra. Több tucat újság és TV készített vele riportot. Bonnie Tyler örömről, bánatról és legmélyebb érzéseiről is mesélt.

Mint ismeretes, évente kétszer botoxinjekciókkal kezelteti a szarkalábakat és a homlokát. A műszempillát pedig egyedül zuhanyzáskor nem viseli. Férjével, Robert Sullivannel 40 éve találkozott először, amikor még feketeöves judo bajnok volt.

„Meghallgatásokra jártam akkoriban, és egyszer a színpad előtt felfigyeltem rá. Pokolian kíváncsi voltam, ki lehet ő. Szép, fekete haja volt. Ma már kicsit megőszült, és kicsit vesztett is belőle, de még mindig szép. Negyven éve vagyunk házasok.” Hogy mi a titkuk? Bonnie elárulta: „Azt hiszem, az emberek túl hamar feladják. Minden kapcsolatban vannak mélypontok”.

Ő maga is egyszer ki híján feladta egy átmeneti hűtlenség miatt: „Fiatalok voltunk, gyerekek voltunk. A húszas éveinkbe jártunk, és nem volt semmink sem. Túl sok időt töltöttünk egymástól távol. Az első 10 évben, amíg az együttesemmel turnéztam, nem volt velem, és nagyon hiányzott. Ez nem tetszett, és elmondtam neki, hogy vagy velem jön, vagy én jövök vissza énekelni a helyi lokálba. Azóta mindig velem van, és ez jó, mert nagyon szeretjük egymást. Robert nagyon jól bánik a pénzzel és mindent befektet. Van egy kastélyunk Mumblesben, Dél-Walesben, egy istállónk 17 ménessel Berkshire-ben, egy farm Új-Zélandon, földek Portugáliában és egy jacht horgonyoz a kikötőben Algrave-ban. Itt 6 hónapot töltünk minden évben. Kimegyünk a tengerre, lehorgonyzunk, nincsenek autók meg semmi hasonló. Egyszerűen csodálatos.”

Bonnie Mumblesban él, ami egy falu Swensea közelében, ahol Cathrine Zeta-Jones nőtt fel. Catherine apja Bonnie férjének unokaöccse, és Bonnie énekelt a színésznő és Michael Douglas esküvőjén New Yorkban 2001-ben. „Amikor Catherine is otthon van, sokszor vagyunk együtt. Nagyon kedves ember, boldog Michaellel, aki legyőzte a torokrákot. Ő egy igazi harcos!”

Bonnie Tyler magánélete nem visszhangzik a botrányoktól, békés, boldog családban él, amit a következőképp jellemez: „Két lábbal járok a földön, van egy csodálatos családom, akik mindig nagy szeretettel várnak engem. Nincs gyermekem, és ezt nagyon sajnálom. De van öt testvérem, az egyiknek hat gyermeke van. Imádom kényeztetni az unokaöcséimet és az unokahúgomat.”

Az énekesnő terhessége vetéléssel végződött két és fél hónap után, és utána már nem lehetett gyermeke. „Mindig halogattuk, hogy majd jövőre, majd jövőre, aztán amikor eldöntöttünk, hogy itt az ideje, akkor én már 39 éves voltam. Azonnal sikerült teherbe esnem. Néztem a tesztet, és alig hittem a szememnek. Visszarohantam az ágyba, a fejemre húztam a takarót, és csak azt mondogattam, hogy ez hihetetlen, 39 évesen anya leszek. De az öröm sajnos nem tartott sokáig. Elvetéltem és utána már soha többé nem lehetett gyermekem. Én hiszem, hogy Isten megmutatta nekem, hogy nem vagyok meddő, mintha az mondta volna, hogy »Lehetnél terhes, de ezt nem neked szánták«. Furcsa módon tudtam meg, hogy a gyermekáldás nekem nem való.”

Kék szemei könnyben úsznak, szipog, majd elmosolyodik és témát vált és a legújabb albumáról és az Eurovízióról mesél:

„Amikor elkészült az új albumom, elküldtük a BBC-nek, hogy ha esetleg megtetszik nekik egy-két dal, akkor játsszák. Valakinek megtetszett a Believe in Me, és felhívtak tlefonon, hogy vállalnám-e az eurovíziós szereplést. És igent mondtam, ez nagy lehetőség. A videót azóta közel egymillióan nézték meg a YouTube-on. Jó esélyekkel indulok a versenyen, de nem fogom a hajamat tépni, ha mégsem sikerül. Ez egy nagy lehetőség, hogy 120 millió ember előtt énekelhetek. Minden percét kiélvezem ”

Bonnie a kedvenc daláról is mesélt:

„Van egy csodálatos dal, az a címe, hogy Mom. Arról szól, hogy egy gyermek a mennyországban beszél, mielőtt megszületik, mielőtt világra jön. Még sminkeltem magam, és készültem a színpadra fellépés előtt, amikor belehallgattam pár demófelvételbe, amit nagyszerű zeneszerzőktől kaptam Nashville-ben. Majd abba kellett hagynom, mert elkezdtem sírni és elkenődött a sminkem. Annyira szép volt ez a dal, hogy újra ki kellett magam sminkelni, mielőtt kimentem a színpadra. Amikor lejöttem a színpadról és véget ért a koncert, rögtön meghallgattam a többi dalt is, nem tudtam várni. Újra meghallgattam és kisírtam a szemem. Ez vagy négy-öt alkalommal megtörtént, mielőtt felénekeltem a dalt, de azt gondoltam, meg kell tennem, mert ez egy csodálatos dal. Meg kell hallgatni minden szavát. Nem jó, ha valaki csak elmondja, meg kell hallgatni a teljes történetet, amiről a dal szól. Ez egy countrydal és a szerzője Wynn Warble.”

Bonnie egy dolgos, tisztességes és mélyen vallásos családban nevelkedett. Apja szénbányász volt, édesanyja, ahogy Bonnie fogalmazta, igazi családanya. Nem volt sok pénzük, de az édesanyjuk mérhetetlen szeretete kárpótolta őket.

„Az édesanyám azt mondta nekem, hogy mindig úgy viselkedjek az emberekkel, ahogy szeretném, hogy velem viselkedjenek.”

Bonnie édesanyja 12 évvel ezelőtt halt meg Alzheimer-kórban. „Az Alzheimer-kór egy borzalmas betegség. Sokan csak legyintenek, hogy ez csak memóriazavar, de nem. Édesanyámnak szörnyű fájdalmai voltak, amit a teste zárt el a külvilágtól. A végén már járni sem tudott. Fokozatosan romlott az állapota. Az édesapámról azt mondta mindig, hogy nem tudja, ki ez az ember, de nagyon kedves. Édesapám aneurizmában halt meg fél évvel anyám elvesztése után, nem tudott élni nélküle. 64 évig voltak házasok.” Bonnie szeme újra könnybe lábad és sírni kezd. „A szörnyű az egészben az, hogy akkor én Portugáliában voltam.” Bonnie átöleli magát, ahogy az édesapja szokta „Azt mondta, most menjek, szép idő van. Megérdemlem a pihenést.” majd zokogva folytatja tovább. „Ekkor láttam őt utoljára.”

Bonnie Tyler édesanyja az 1995-ben megjelent Making Love Out of Nothing at All című dalban énekelte az ária vokált. A 8 perces sláger Bonnie Free Spirit című lemezén jelent meg.

„Ez szép volt, hogy gondolhattam édesapámra. Lehet hogy ez az, ami a dalokban a fény és az árnyék, az öröm és a szomorúság egyben, azok az érzelmek, amelyeket mindig magunkkal viszünk."



Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek