Starity

Feltörekvő sztárok nyomában: Roman Lob

2013. május 16. 08:08   |   Szerző: Minimanó94

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Habár hazájában, Németországban egyre nagyobb hírnévnek örved, nálunk még nem ismert annyira, hogy a dalait esetleg rádiókban is adják.

hirdetés
Feltörekvő sztárok nyomában: Roman Lob

Roman Lob mindenképpen a 2012-es bakui Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönheti hírnevét, hiszen ország-világ előtt bemutatkozhatott. Továbbá köztudott, hogy a verseny remek ugródeszka a világhírnév felé. Az idei Dalfesztivál Malmőben kerül megrendezésre, hazánkat pedig ByeAlex képviseli majd a Kedvesem című dalával.

Roman Lob először a 2007-es német Deutschland sucht den Superstar című műsorban tűnt fel, innét azonban balszerencséjére hangszálfertőzés miatt kénytelen volt visszalépni. Álmait azonban nem adta fel, hiszen a műsorban bekerült a legjobb 20 közé, így ez már adott neki annyi erőt, hogy 2008-ban nevezzen az Eurovíziós Dalfesztivál német előválogatójára.

Ekkor még csapatban indult a G12P néven futó együttessel és a When the Boys Come című dalával, azonban az országos döntőbe nem kerültek be. Mindezek után elhallgatott és csak 2012-ben lépett újra ténylegesen rivaldafénybe: ismét benevezett az Eurovíziós Dalfesztiválra, ezúttal szólóban. Bakuban ő képviselhette Németországot, a Standing Still című dallal, amit  Jamie Cullum, Steve Robson és Wayne Hector szerzett.

Ezért a „bájos fiatalemberért” odavolt a közönség, hiszen nemes egyszerűséggel és „bambi szemekkel” kivonult a színpadra és előadta dalát, angol nyelven.

Nem csoda, hogy a közönség egyből a szívébe zárta, hiszen tehetségét mutatja, hogy már nyolcévesen zongozárott, dobolt és dalokat is írt. Nagypapája miatt kezdett el énekelni eleinte egy templomi kórusban, ahol a nagypapa orgonázott.

A versenyben 110 ponttal a nyolcadik helyezést érte el, de elmondása szerint elégedett az eredményével. Azóta hazájában felfelé íve a karrierje, hiszen kiadott egy albumot Changes néven, elkészítette első videoklipjét, a Call Out The Sunt és továbbra is töretlenül járja az országot és koncertezik. Manapság egyedül, de előfordul, hogy a Rooftop néven futó együttesével is haknizik.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek