Miley Cyrus szívesen megcsókolná Rihannát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ex-Disney-üdvöske meglepő vallomást tett nemrég, amire a barbadosi énekesnő sem volt rest reagálni.


Mióta Miley Cyrus otthagyta a Disney csatornát teljesen kifordult régi önmagából és ma már egy lázadó, extravagáns fiatal nő köszön vissza ránk, aki nem mellesleg a Maxim olvasói szerint 2013. legdögösebb nője. A színész-énekesnőt nemrég a magazin partiján faggatták és többek között megkérdezték tőle azt is, hogy ő kit rakott volna a lista élére.
„Szerintem Rihannának kellene az első helyen lennie. Annyira szexi- válaszolta, majd elárulta azt is, hogyan fogadta a hírt, miszerint ő került a képzeletbeli dobogó legfelső fokára – Az első reakcióm az volt, hogy rögtön kiírjam a Twitterre. Azt hiszem véletlenül négy nappal korábban jelentettem be, mert annyira izgatott voltam” – vallotta be.
Később az a kérdés is elhangzott az egyik újságírótól, hogy megcsókolná-e Rihannát, amire annyi volt a válasza, hogy majd meglátjuk, később viszont mikroblogján változtatott álláspontján: „Meggondoltam magam. Határozottan igen”
Ezen bátor kijelentés hatására pedig a TMZ nem volt rest megkérdezni a barbadosi pacsirtát, hogy ő viszonozná-e Miley közeledését, a válasz pedig így hangzott: „Persze, mondjátok meg neki, hogy hívjon fel”
Nem tudni, hogy valamelyik fél is komolyan gondolta-e volna a szavakat, amik elhagyták szájukat, de tulajdonképpen már egyáltalán nem lepődnénk meg, ha tényleg kiderülne, hogy nem vicceltek.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Így reagált a híresség.
Nagy a dráma most körülöttük.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Most hangfelvétel szivárgott ki.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.