Starity

Új címmel, új időpontban jön Magyarországra Ryan Gosling filmje

2013. június 05. 19:07   |   Szerző: Cannibal3

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Forgalmazóváltás történt, így az eddig Az irgalmatlan címen emlegetett film a Csak Isten bocsáthat meg névvel érkezik majd meg hazánkba, az eddigi július 18-ai időpont helyett csupán augusztus 8-án.

hirdetés
Új címmel, új időpontban jön Magyarországra Ryan Gosling filmje

Eddig biztosnak tűnt, hogy Nicolas Winding Refn és Ryan Gosling második közös alkotásának magyar premierjére július 18-án kerül sor, a Budapest Film forgalmazásában. Ez most megváltozott, hiszen a sokat vitatott filmet átvette a Vertigo Média, és Az irgalmatlan helyett az eredeti Only God Forgives tükörfordítására, a Csak Isten bocsáthat meg címre keresztelték.

A változás oka mögött az állhat, hogy az eddig igen biztatóan hangzó, az előzetes információk és képek alapján már Winding Refn és Gosling korábbi – kultuszfilmként számon tartott, hatalmas sikerű – Drive című munkájához hasonlított film a cannes-i bemutatóján nem várt negatív kritikákban részesült. A legtöbben csalódottságuknak adtak hangot, indokolatlanul erőszakosnak, üresnek, céltalannak és paródiába hajlónak nevezték, így kockázatosabbá vált bemutatása itthon is.

A filmet ennek ellenére a Vertigo forgalmazásában már biztosan láthatjuk majd, a főbb szerepekben pedig Ryan Gosling mellett Kristin Scott Thomas, Vithaya Pansringarm, Ratha Phongam, és Tom Burke lesz látható.

A történet Bangkok alvilágába kalauzol el, ahol főhősünk, a kábítószercsempész Julian kénytelen bosszút állni brutális bátyja haláláért a civil ruhában igazságot osztó rendőrön, akinek közbenjárása által ölték meg testvérét. A helyzetet pedig csak súlyosbítja anyja, a bosszúszomjas Crystal feltűnése.

Bár a film értékelései enyhén szólva is megosztóak, akad azért pozitív reakció is, Peter Bradshaw, a The Guardian kritkusa például ötből öt csillagot adott a műnek és a „tiszta formai tökéletesség” jelzővel illette; plusz valószínűleg a kíváncsiság is bevonzza majd a filmre a Drive népes számú rajongótáborát, így nem elképzelhetetlen, hogy sikert arat majd a mozikban, többek közt Magyarországon is, augusztus 8-án.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek