Starity

Shailene Woodley mégsem szerepel az új Pókember-filmben

2013. június 20. 12:12   |   Szerző: mse90

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A csodálatos Pókember rendezője nem sokkal a stúdió bejelentése után, miszerint még legalább két filmet kívánnak készíteni a sorozathoz, döntött úgy, hogy vár még Mary Jane Watson karakterének bemutatásával.

hirdetés
Shailene Woodley mégsem szerepel az új Pókember-filmben

A Sony a héten jelentette be, hogy még legalább egy harmadik, illetve negyedik rész készül a tavalyi nagy sikerű filmhez, amelyeket 2016. június 10-én, illetve 2018. május 4-én kívánnak bemutatni. A rendező, Marc Webb ezt követően nyilatkozta, hogy az utómunkálatok során kivágja Woodley immáron leforgatott jeleneteit A csodálatos Pókember 2-ből.

„Hoztam egy kreatív döntést, hogy lineárisabb legyen a történet vezetése, és hogy a fókusz Peteren és Gwenen, valamint a kapcsolatukon maradjon. Shailene egy hihetetlenül tehetséges színésznő, és bár csak néhány jelenetet forgattunk Mary Jane-nel, mindannyian élveztük a vele való munkát.”

Webb és a stúdió pozitív hozzáállása ellenére viszont így is nagy az esély, hogy a döntés miatt új Mary Jane Watsont kell keresniük maguknak. Woodley-t ugyanis az elkövetkező években valószínűleg nagyban leköti majd az Államokban népszerű Divergent-könyvsorozatból készülő adaptáció, amelynek első részét jövőre mutatják be a mozikban.

„Persze, hogy csalódott vagyok – nyilatkozta a 21 éves színésznő. – De hiszek abban, hogy minden okkal történik. MJ mindössze csak néhány jelenetben tűnt fel, és én semmiért sem cserélném le azt a három napot, amelyet Andrew és Emma mellett töltöttem a forgatáson. A sztori alapján teljesen megértem, hogy miért hagyják végül MJ bemutatását a következő filmre.”

A változtatás várhatóan nem befolyásolja az új Pókember-film premierdátumát, amely Amerikában 2014. május 2-án esedékes. Woodley egyébként legközelebb a The Spectacular Now című alkotásban lesz látható, amelyért az ott nyújtott alakításuk nyomán a Sundance filmfesztiválon ő és filmbeli partnere, Miles Teller, a fesztivál különdíjában részesültek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek