Starity

Sarka Kata: „Korinna bosszút akart állni”

2013. június 27. 12:12   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tovább folytatódik a szépségkirálynő-botrány. Sarka Kata azt állítja, hogy Korinna ki akarta készíteni azokat a lányokat, akiket esélyesnek tartott a koronára.

hirdetés
Sarka Kata: „Korinna bosszút akart állni”
Fotó: TV2

Folytatódik a szépségkirálynő-bortány; Rákosi Annamária győzelme után két versenyző, Kocsis Korinna és Vígh Diána azt nyilatkozta, meg volt bundázva a verseny, Hajdú Péter szerint a Korinna csak magára akarja vonni a figyelmet, ezzel elvéve a csillogást a győztes lányoktól.

Sarka Kata azt nyilatkozta Korinnáról, szerinte csak azért jelentkezett A Szépségkirálynőbe, hogy bosszút álljon, amiért egyszer kizárták a versenyből. Kata elmesélte, a lány lenézően viselkedett a többi jelölttel, és sok probléma volt vele a tábor alatt – írja a Blikk.

„Egyedül Rákosi Annamáriával volt hajlandó kommunikálni, aki számtalanszor megvédte a többiek előtt. Ennek ellenére annyira kikészítette szegényt, hogy rengetegszer sírt miatta.”

Egyszer például mondta neki, ő lesz a királynő, Annamarinak pedig esélye sincs, a lány ekkor teljesen összetört, de most már tudja, akkori szobatársa csak azt akarta, hogy kiszálljon, mivel esélyesnek tartotta. Annamari azt is elmondta, Korinna abban az estélyiben szeretett volna végigvonulni a színpadon, ami rajta volt, mivel mindenki szerint az volt a legszebb.

Sarka Kata tíz másik esétélyit mutatott Korinnának, de ő akkor is Annamariét akarta, azonban nem hagyták, hogy felvegye. „Kiderült az álnoksága, és Annamária maradt a ruhájában. Korinna kicsinyes bosszút akart állni.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek