Starity

Christian Bale nem szerepel az Igazság Ligája-filmben

2013. július 02. 19:07   |   Szerző: Cannibal3

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit színész ismét leszögezte, hogy nem bújik többé Batman bőrébe, mivel a régóta tervben lévő Igazság Ligája-film miatt újból elkezdődtek a találgatások visszatérésével kapcsolatban.

hirdetés
Christian Bale nem szerepel az Igazság Ligája-filmben

Christian Bale és A sötét lovag-filmek rendezője, Christopher Nolan is elárulta már korábban, hogy semmiképpen sem terveznek folytatást a nagy sikerű trilógiához. Mostanra azonban változtak a dolgok, mivel bemutatták Zack Snyder Az acélember című filmjét – melyen Nolan is közreműködött – és ezzel elindították a DC filmes univerzumát, melyet a Marveléhez hasonlóan bővíteni szeretnének.

A szuperhőseiket összefogó csapatról, az Igazság Ligájáról is filmet terveznek a közeljövőben, így kérdésessé vált, hogy az ottani Batmant ki formálja majd meg. Természetesen Bale neve azonnal felmerült, és elkezdődtek a találgatások a visszatéréséről, ám a színész mindent megcáfolt az Entertainment Weeklynek.

„Már a három rész elkészítésével is hihetetlen szerencsésnek érezzük magunkat. Elég ennyi. Nem lehetünk mohók. Chris mindig is azt mondta, hogy ő ezt a történetet egy filmben szerette volna elkészíteni. Aztán végül csak ültünk, és néztünk egymásra, mondva: ’Megcsináljuk a harmadikat is.' Mi soha nem voltunk benne biztosak, hogy meddig fogunk eljutni ezzel, de ha már így alakult, valahol véget is kell vetni neki” – mesélte az Oscar-díjas színész.

Bale szerint itt az ideje annak, hogy új színészt lássunk a denevérember jelmezében a nagyvásznon. „Ennek a szerepnek fáklyaként kell járnia egyik színésztől a másikig. Szóval kíváncsian várom, hogy legközelebb mivel rukkolnak elő” – mondta.

Az Igazság Ligája-film magába foglalja többek közt Zöld Lámpást, Wonder Womant, Batmant és Supermant is. Közülük csupán az utóbbi alakítójának kiléte biztos a tervezett alkotásban, Henry Cavill minden bizonnyal magára ölti majd az Acélember ruháját a szuperhőscsapat mozijában. Bale az Igazság Ligája-filmről sem rendelkezik semmilyen információval, így elképzelhetetlen, hogy ő tűnjön majd fel benne Batmanként.

„Nincs sem információm, sem tudomásom semmiről. Szó szerint, egy élő emberrel nem beszéltem még erről. Ettől függetlenül megértem, ha megcsinálják az Igazság Ligája-filmet, ennyi” – magyarázta az Amerikai pszicho sztárja.

Úgy néz ki tehát, hogy Nolanék realisztikus Batman-trilógiájának semmi pénzért sem készítenek folytatást, és annak színészei sem tűnnek fel többé ott játszott karakterükkel.

Christian Bale egyébként is elfoglalt mostanság, hiszen tervben van az Everest című filmje, és Terrence Malick két művében is feltűnik majd a közeljövőben. Az egyik egyelőre cím nélkül fut, a másik a Knight of Cups, ahol a gyönyörű Natalie Portmannel játszik majd együtt. 2013 végére várható David O. Russell American Hustle című filmje is, melyben főszereplőként tűnik fel, akárcsak a rendező korábbi, A harcos című mozijában is. Most Bradley Cooper, Amy Adams, Jeremy Renner és az Oscar-díjas Jennifer Lawrence oldalán alakít majd.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek