Starity

Férjhez megy Lee Hyori

2013. július 05. 21:09   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tegnapi nap folyamán maga a dél-koreai díva, Lee Hyori jelentette be az örömhírt, miszerint örök hűséget fogadnak párjával, Lee Sang Soonnal.

hirdetés
Férjhez megy Lee Hyori

Még július harmadikán kezdett az a pletyka terjengeni az interneten, hogy a dél-koreai énekesnő, Lee Hyori és barátja, Lee Sang Soon összekötik az életüket. Nos, a tegnapi nap folyamán maga az énekesnő erősítette meg a híreszteléseket.

„Tényleg igaz, hogy férjhez megyek. Eldöntöttük, hogy az esküvőt szeptember környékén szereténk, de még hivatalosan a szüleinknek sem mondtuk el a hírt” – majd így folytatta: „Még nem volt meg a formális családi találkozó, a meghívók sincsenek készen vagy éppen bármi más. Úgy érzem, hogy kellett egy kis idő, míg eldöntöttem, hogy bejelentem a nagy hírt.”

„Ez egy nagyon személyes dolog és csak akkor szerettem volna elmondani mindenkinek, ha már teljesen biztos vagyok benne. De ez nem ilyen egyszerű. Szerettem volna a megfelelő időben bejelentetni és szebb módon, és ezért egy kicsit sajnálom a rajongóimat, hogy így kellett megtudniuk. Kérlek, gratuláljatok nekünk, mert össze fogunk házasodni és boldog életet fogunk élni. Szeretlek titeket!”

A pár 2011-ben vállalta fel nyilvánosan kapcsolatukat. Gratulálunk, Lee Hyori és Lee Sang Soon!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek