Starity

Tények és tévhitek: ágyasok és feleségek - a hárem

2013. július 24. 19:07   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nálunk is sikerrel futó Szulejmán című török sorozat sokak érdeklődését hazánkban is felkeltette az oszmánok történelme iránt. Néhány írás erejéig bővebben foglalkozunk pár érdekességgel. Jelen cikkünkben a háremről, az ágyasokról, illetve feleségekről lesz szó.

hirdetés
Tények és tévhitek: ágyasok és feleségek - a hárem

Mint ahogyan azt a sorozatból is tudhatjuk, az uralkodó háremében sok hölgy élte mindennapjait. Az viszont tévedés, hogy a padişah vagy a szultáni herceg bárkit beengedett közülük az ágyába.

Az ágyasok a rabnők közül kerültek ki, mely rabokat különböző vásárlás vagy ajándékozás által engedtek be a palotába. A legszebbek és legokosabbak külön figyelmet kaptak, taníttatták őket. De nemcsak lányok, fiúk is kerültek az uralkodó keze alá. Míg a férfiakat a palotaiskolában képezték, addig a lányokat a háremben oktatták. Hibásan elterjedt tévhit, hogy a hárem csak szexrabszolgákból állt. A hárem valójában szent helyet jelent és a háznak az idegen férfiak elől elzárt női lakrésze volt. A háremben tehát nemcsak ágyasok, de mindenféle rabszolgalányok is tartózkodtak, akik képzéséről gondoskodtak. Legfontosabb dolog az volt, hogy megismertessék és megtanítsák számukra a török és arab nyelvet, az iszlám vallás lényegét és mivoltát, valamint az etikettet. Kiemelten fontos volt még az írni, olvasni tudás is.

Azokat a lányokat, akiknek volt érzéke hozzá, megtanították zenélni, valamint táncolni és énekelni is. Mindezen tudások már kiváló ugródeszkát jelenthettek a szultán ágyába, hiszen így már volt mivel látványosabban is kitűnni. A hárem egy részének ugyanis nagyon fontos feladatot is el kellett látnia: utódok – lehetőség szerint fiúk – létrehozását, a dinasztia fennmaradásának érdekében. Azért volt fontos a fiú utódok nemzése, mert így nemcsak, hogy nagyobb esély volt az uralkodói vér továbbörökítésére, de több lehetséges variáció is megjelent a majdani hatalomutódlás során. Igyekeztek mindig a legrátermettebb şehzádét támogatni, de az egyik fiú mindig felülkerekedett a többin, akikre egy idő után a biztos halál várt: még csak esélyük se legyen az új szultán leváltására uralkodása alatt, vagy annak megzavarására, elárulására. A háremben zajlott a hercegek és hercegnők képzése is. Nagyon szigorú szabályok szerint zajlott minden a falakon belül, már-már kolostori módon.

A háremhölgyek kreatív dolgokat is elsajátítottak: még kézimunkázni is megtanultak, nem okozott számukra problémát a kötés, a hímzés és a varrás sem. A legtehetségesebb lányok közül más paşák és nagyvezírek háremébe is küldtek, így erősítve meg ezzel politikai és katonai kapcsolataikat. (Egyébként ennek oka végett volt szokás az is, hogy a szultán női rokonai szintén ilyen paşák és nagyvezírek feleségei lettek – biztosítva ezzel az uralkodó hatalmát és annak továbbterjesztését.) A rabnőket a háremağákon túl még eunuchok is óvták. Ők többségében feketék voltak. Annyira szigorúan védték a nőket, hogy még akkor sem szívesen engedték be a férfi orvost, amikor Szulejmán lánya, Mihrimah megbetegedett. Rüstem paşát sokáig kellett győzködni a bebocsájtásért, majd pedig azért, hogy az elfátyolozott lánynak csupán a pulzusát megtapinthassa. A fátyol alatt kinyúló kecses csuklón kívül az orvos nem érhetett máshoz, majd amikor a másik kéz megérintésével is megpróbálkozott, a paşa egyszerűen kidobatta a szultána szobájából.

Azért is végzetes büntetés járt, ha valaki leselkedni próbált a lányokhoz: az egyik velencei követ életét vették azért, mert látcsövön át merészelt bepillantást nyerni a gyaur szemek elől féltve óvott leányok bájaiba. Ennek ellenére előfordult olyan is, hogy maguk a háremet vezető ağák bonyolódtak intim viszonyba az ott rabságban élő hamvas szépségekkel. Később olyan szabályt vezettek érvénybe, mely kimondta, hogy az ağáknak is szigorúan tilos sötétedés után a hárembe lépniük.

Azok a rabnők, akiknek lehetősége volt arra kegyre, hogy ráléphettek az úgynevezett „arany útra”, illetve személyesen az uralkodót szolgálhatták, csak néhány tucatnyian voltak. Nyugat-Európában számtalan érdekes történet született írók által arról, hogyan is esett a szultánok választása egy-egy lányra, amikor ágyasokat kerestek maguk mellé. A legkorábbi és egyik legrészletesebb leírás Ottaviano Bon pennájából származik, aki 1606 és 1609 között a török fővárosban tartózkodott mint a Velencei Köztársaság követe. Sir Paul Ricaut ezen történetből merített saját írásához, amely pedig Mikes Kelemenre hatott erőteljesen.

II. Rákóczi Ferenc íródeákja művében így ír a témával kapcsolatban: „Amidőn a császár közülük akar választani, a leányokat sorba állítják, amelyik megtetszik, annak veti a keszkenőjét, és azt pompával viszik a császárhoz.” A kendő szimbóluma filmekbe – így a Szulejmán sorozatba is – belekerült, ám ez akármilyen szép és megható, csupán csak mese, ahogyan nagyon sok más, erotikus történet is, mely szárnyra kelt az idők folyamán.

1717 és 1718 között Lady Montagu férjével Isztambulban élt, mely idő alatt kitárult előtte a háremek világát rejtő titokzatos képzeletbeli kapu. Számtalan török előkelő asszonnyal hozta össze a sors, akiktől nagyon sok bizalmas információt megszerzett. Tudomására jutott például Hafisétől (II. Mustafa házastársa), hogy szó sem volt semmiféle kendőről a férfi részéről, sőt: Az uralkodó a kizlar ağával (a szultáni háremben a háremhölgyekre felügyelő tisztviselőt hívták így) üzent a kiválasztott lánynak, akit aztán a többi leány megfürdetett, illatosított különféle finomabbnál finomabb kölnikkel, majd minél lágyabb esésű, könnyű ruhát adtak rá, hogy ne kelljen sokat bajlódnia vele a padişahnak, illetve hogy jobban érezhető legyen a ráfújt bódító illat is.

Ha az uralkodónak kedvére való volt a leány, gyakran kérette őt, így felemelkedett a kiválasztottak közé, akiknek saját kis szoba és saját komorna, azaz rabnő is járt, akinek kötelessége volt az ágyas kívánságait teljesítenie.

Abban az esetben, ha a szultán ráunt egy kiválasztottra, jogában állt kiházasítania ahhoz, akihez ő azt jónak látta. A kiházasított szexrabszolgának egyébként maga az uralkodó gondoskodott a hozományáról, s az sem volt ritka, hogy a leány még saját otthont is kapott új életének elkezdéséhez. Értelemszerűen a felszabadult szobába új kivételezett került, s a folyamat ugyanígy zajlott tovább.

Abban az esetben azonban, ha egy ágyas a szultánnak gyermeket szült, és a világra jövő utód fiú volt, akkor ezzel párhuzamosan a fiúcskának életet adó asszony automatikusan kadın efendi lett, vagyis a szultán„feleségek” közé emelkedett a ranglétrán. A törvényes feleség és a kadın efendik gyermekei között semmilyen különbség nem volt jogi szempontból. Mint ismeretes, Szulejmán törvényes feleséggel nem rendelkezett, egészen addig, amíg Hürremet el nem vette. Ő volt az egyetlen és egyedüli hites neje. Erre korábban nem volt példa, tekintve, hogy az uralkodó nem egy született oszmán és muzulmán nőt választott magának törvényes feleségéül, hanem egy rabszolgát karolt fel başkadinná (így nevezték az első asszonyt az oszmánok, aki a legmagasabb ranggal bírt). Azonban az esküvő pontos idejét a mai napig találgatják, történészek sem tudják, hogy mikor került rá sor valójában. Így a sorozatban is csak egy vélt változat kapott helyett.

A başkadinnak joga volt minden péntek éjszakához. (A sorozatban ez tévesen csütörtökként szerepel.) A péntek ugyanis egy kitüntetett nap volt a muszlimok számára, mely nemcsak a padişahnak, de minden egyes török férfinak kötelezővé tette, hogy a saját törvényes hitvesével töltse el azt.

Az I. Szulejmán előtti időkben a szultánfeleségek nagy szabadságnak örvendhettek, viszont amikor az úgynevezett örökösödési renden módosítottak (mikor a hercegeket az új szultán hivatalba léptekor nem végezték ki, hanem életben hagyták), akkor gyermekeikkel együtt kötelesek voltak a palota falai között maradni, nem hagyhatták el azt soha. Ezt a fogságot csak abban az esetben kerülhették meg, hogyha az ő fiuk lett az új uralkodó. Így ugyanis valide, azaz anyaszultánnő lett belőlük, aki akkoriban a hárem legrangosabb személye volt.

I. Szulejmán uralkodásától datálva meglehetősen puskaporos volt a levegő a palotában: korábban alig tapasztalt versengés és acsarkodás folyt az uralkodó férfi kegyeiért a hászekik között. A sorozatban is nagy szerepet kap ez az ellentét, mely bizony a valóságban is pont ennyire ádáz és elkeseredett küzdelem volt. E háború két legismertebb alanya Hürrem és Gülbahar, vagy ahogy többen ismerik: Mahidevran volt. Érdekesség, hogy nagyjából egy évszázaddal később még ennél is durvább harc zajlott IV. Mehmed első asszonya és kedvenc ágyasa között. A feleség olyannyira képtelen volt túltenni magát mellőzöttségén, hogy egy nap, amikor ellenlábasa egy tengerparti sziklán csodálta a vizet és a kilátást, észrevétlenül mögéje lépett, majd egy határozott mozdulattal lelökte őt a szakadékba.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek