Starity

Melanie Griffith exférjjel érkezett a premierjére

2013. augusztus 20. 16:04   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, az idő minden sebet begyógyít. Az amerikai színésznő az egyik exférjével, Steven Bauerrel jelent meg a legújabb filmje, a Dark Tourist Los Angeles-i premierjén.

hirdetés
Melanie Griffith exférjjel érkezett a premierjére

Mi ebben az érdekes? Az, hogy húsz év óta először jelentek meg együtt a nyilvánosság előtt. Az ötvenhat éves Melanie és az ugyanannyi idős színész igazán remekül festett, boldogan és vidáman mosolyogva fogadták a fotósok áradatát. Öt évig voltak házasok, 1982 és 1987 között és közös gyermekük is született, a most 28 éves Alexander, aki szintén részt vett a premieren.

Melanie jelenlegi férje, a szintén színész Antonio Banderas, viszont nem jelent meg az eseményen – annyi azonban bizonyos, hogy minden rendben a 2006 óta tartó házasságukkal, hiszen a hónap elején együtt ünnepelték a születésnapjukat a barátaikkal a spanyolországi Marbellában, Banderas szülőhazájában.

Melanie és Bauer viharos körülmények között váltak el 1987-ben – a színésznő az alkoholban és a kokainban keresett vigasztalást. Emiatt három alkalommal is elvonókúrán kellett részt vennie, mára azonban tiszta lett. Elmondása szerint ebben a férje, a közös gyermekük, Stella és a családja segített neki.

Melanie másik exférje is ismert személyiség Hollywoodban – ő a Miami Vice egykori sztárja, Don Johnson, akivel szintén van egy közös lánya.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek