Amiről lemaradhattál: hírek a magyar sztárvilágból
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Fábián Anita a delfinekkel úszott, a Mokkában vért vettek, Bódi Margóék örökbe szeretnének fogadni, míg Cseke Katinka a Kasza! show első adásáról beszélt. Lássuk, mi minden történt még a hazai celebekkel!


Fábián Anita a delfinekkel úszhatott
Anita régi álma vált valóra, ugyanis delfinekkel úszhatott. Kislánya sajnos kimaradt az élményből, mert 12 éven aluliakat nem engedtek be a medencébe, bár Pipi így is bejutott egy rövidke időre a nagy kavarodásban. Mindenesetre jól érezte magát, Anita pedig extázisba esett az élménytől, izgult és nagyon tetszett neki. Elmesélte, hogy elkezdett dúdolni nekik, mire a delfinek odamentek hozzá, mert tetszett nekik.
*
Vért adtak a Mokkában
Hétfőn vért adhattak az emberek a Mokka műsorában, ahol Mikola József, a Ments Életet Alapítvány kuratóriumi elnöke is jelen volt. Akadt azonban olyan is, aki nem adhatott vért, mert vérszegény. Ilyen volt például Tatár Csilla is, akit állítása szerint már többször is elutasítottak, azonban a Jóban Rosszban Pongrácz doktorát, Gazdag Tibort lecsapolhatták. Mint fogalmazott, ha már megvan a sorozat általi „orvosi” ismertsége, akkor szeretett volna segíteni ezzel is.
*
Bódi Guszti és Margó afrikai gyermeket szeretne örökbe fogadni
Nem volt elég nekik két gyermeket, és részben az unokáikat felnevelni, még szeretnének örökbefogadni egy afrikai csemetét is. A pár már többször járt a kontinensen, legutóbb tavaly és ekkor találkoztak egy szegény családdal, akik nehezen nevelik gyermeküket, Lvo-t, Gusztiék pedig szívesen magukhoz vennék. A jogi dolgok miatt, azonban még várni kell erre.
*
Új tetoválást villantott és meztelenkedett Dukai Regina
A modellként és énekesnőként tevékenykedő celeb tegnap mutatta be atestét díszítő legújabb mintát Instagram- és Facebook-profilján is, ami egyébként elég pikáns helyen található, egészen pontosan bal melle mellett. Ahhoz, hogy a „love” feliratot megmutassa rajongóinak Regina, egyébként egy kis meztelenkedést is bevállalt, ugyanis egyedül karjával takarja idomait a feltöltött fotón.
*
Cseke Katinkát zavarta Havas Henrik kedvessége
Katinka a Kasza! show első adásában volt jelen, ami tegnap este zajlott le és, mivel imádja a humort, nagyon élvezte az adást. A műsorban ott volt többek közt Lakatos Márk is, akivel nagyon egymásra hangolódtak, és Havas Henrik is, akitől azonban elmondása szerint több pikírtségre számított.
„Kifejezetten zavart, hogy Havas úr olyan kedves volt” – mesélte Katinka a Mokkában Tatár Csillának.
*
Ma este indul a Pimasz úr ottalszik
Papp Gergely új műsort kapott, ezért igen elfoglalt. A Pimasz úr Ottalszik házigazdája hazai sztárokhoz megy át, ezáltal a nézők betekinthetnek az adott híresség egy napjába, mivel Pimasz úr náluk tölti az éjszakát is. Hogy ne legyen olyan bonyolult a forgatás, Gergő egy sapkát fog viselni, ami venni fogja az eseményeket, első áldozata pedig Korda György és Klárika voltak, akiknek egy napját ma láthatják a nézők a Super TV2-ön, 22 órakor.
*
Szeptemberben érkezik Janicsák Veca új lemeze
Szeptember 12-én kerül majd a boltok polcaira az X Factorból ismert énekesnő második albuma, amit az Édes szavak névre kereszteltek el. A korongon 13 vadonatúj nóta kap helyet, köztük az augusztus 15-én megjelent Mennyit adsz a lelkemért című szerzemény, amit közösen írt édesapjával, Janicsák Istvánnal és Szűcs Norberttel.
A lemez megjelenése után, november 30-án egyébként egy szimfonikus koncert is megrendezésre kerül majd, amin az új dalokat és a régebbi slágereket is előadja Veca.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Felvállalták a kapcsolatukat.
A színésznő Sophie pártját fogja.
Új életet kezdett a híresség.
Tovább zajlik a drámájuk.
Közösen ebédeltek, mint egy család.
Nagyon cuki nevet kapott.
Botoxoltathatott a színésznő.
Ilyen boldog új szerelme mellett.
Nem sokkal a válásuk előtt.
Ez lesz az ősz egyik kedvenc hajszíne?