Így lazítottak nyáron a Jóban rosszban sztárjai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Jóban rosszban című sorozat színészei a négyhetes nyári szünidejük alatt számok helyen nyaraltak, bár voltak, akik Magyarországot választották, hogy kikapcsolódhassanak.


Pár hete jelent már meg cikk arról, hogy Szabó Zsófi és barátnője Sarka Kata a Balatonon nyaraltak, ám a sorozat Bettyje nemcsak „magyarország tengerét” választotta úticéljául, Cipruson is lazított, ahova állítólag kedvese, Nagy Tamás Grande is elkísérte.
Zsófi mellett a sorozatból jól ismert Fábián Anita Tunéziában volt kislányával, Madár Veronika Horvátországban süttette hasát, Ripka Kálmán Angliába utazott, Szaksz Gabi Rodoszon nyaralt, Kedvek Richárd, a sorozat piszchiátere Olaszországba jutott el, míg Posta Lajos és Juhász Adrienn Magyarországot választották.
„Richárddal [Vera férje] Horvátországban voltunk a nyáron. Rab sziget csendesebb felét választottuk, nem akartunk feltétlenül nagy nyüzsgést magunk körül. Inkább pihenésre és egy kis romantikázásra vágytunk. Nagyon jól sikerült” – mesélte a TV2-nek a Jóban rosszban Gyöngyije.
Bezerédi Szilárd, azaz Kedvek Richárd a nyaralás alatt sem feledkezett meg a mozgásról: „Milánó az egyik kedvenc városom, rendszeresen látogatok oda. Már az első alkalommal magával ragadott a szellemisége, és azóta rengeteg pozitív élmény köt hozzá. Idén egy baráti társasággal voltunk és hatalmasat buliztunk. Horvátországban is többször jártam már, de ott valahogy mindig sportosabbra sikerül a pihenés. Sokat bicikliztem, futottam.”
Nemcsak a színész, de Zsófi is szeret sportolni, így nála is folytatódott a napi edzés, míg Cipruson nyaralt.
Fotó: Facebook
Fotók: TV2
A Jóban rosszban színészeinek mostantól nem lesz sok idejük a nyaralásra, ugyanis a sorozat nemrég elkezdődött, így heti hat napot kell majd dolgozniuk, hogy szórakoztathassák a nézőket.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Barátság maradt köztük.
Szeretne magánéletet.
Rajongói szerint kés alá feküdt.
Titokban ismét bővült a családjuk.
Kiderült, hogy reagált.
Bevették a palotát a Blackpink tagjai.
Mandy Teefey a lányával közös lépeket rakott ki.
A szeme és az orra lett gyanús.
Van olyan is, akiről még nem tudni biztosan, hogy mi lesz a sorsa.