Starity

Janet Jackson és Mariah Carey producereivel dolgozik a Little Mix

2013. szeptember 01. 21:09   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lányok gőzerővel dolgoznak második lemezükön, amit részben Amerikában vesznek fel.

hirdetés
Janet Jackson és Mariah Carey producereivel dolgozik a Little Mix
Fotó: Laura Ashman

Még januárban jelentette be az X Factor-győztes Little Mix, hogy második stúdióalbumuk megjelenésére 2014-ig várniuk kell a rajongóknak. Azonban áprilisban már azt adták hírül, hogy nekiláttak a stúdiófelvételeknek, vadonatúj dalaikról pedig azt árulták el, hogy sokkal érettebbek lesznek, mint a DNA-n szereplő szerzemények.

A négy lány most egy kis kulisszák mögötti videóval lepte meg népes rajongótáborát, melyből kiderül, hogy tervük, miszerint Amerikát is meghódítsák, sikeresnek bizonyult, ugyanis egészen Los Anglesig repültek, hogy a Boom Boom stúdióban rögzítsék dalaikat, ahol olyan világsztárok dolgoztak már korábban, mint Beyoncé, Mariah Carey, Rihanna, vagy éppen  Will Smith.

Ottani producereiket is bemutatták, név szerint Jimmy Jam-et és Terry Lewist, akik korábban például Janet Jacksonnal, Mariah Carey-vel és Usherrel is dolgoztak és nem kevesebb, mint 16 amerikai listavezető dalt adtak ki kezeik közül, köztük Janet nagysikerű All For You-ját, így már biztos, hogy a Little Mix remek kézbe került és következő korongjuk biztosan sokkal inkább az R'n'B irányába fog haladni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek